A Statisztikai Hivatal az elnökválasztás eredményeit részletesebben fogja közölni, mint korábban
Az elnökválasztás hivatalos eredményeinek részeként a Statisztikai Hivatal (ŠÚSR) idén első alkalommal fog közzétenni a választókörzetekre vonatkozó adatokat is. Az első időközi eredményeket szombaton (3. 16.) 22 óra után hozzák nyilvánosságra, az adatokat tízpercenként frissíteni fogják - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Alexander Ballek, a Statisztikai Hivatal elnöke.

Az elnökválasztás első fordulójának időközi eredményeit a hivatal a volbysr.sk weboldalon fogja közzétenni.
– mondta Ballek.
A választás végeredményét a hivatal közvetlenül azután teszi közzé, miután jóváhagyta azt az Állami Választási Bizottság. Ez március 17-én, vasárnap esedékes. Közzéteszik a szavazókörzetekre vonatkozó adatokat is, illetve az is nyomon követhető lesz majd, hogy az egyes községekben, városokban egy-egy jelölt hány szavazatot kapott, vagy milyen arányú volt a választási részvétel.
Az adatok feldolgozására az ŠÚ az integrált választási információs rendszert (IVIS) használja. A rendszer működését háromszor próbálták ki.
Az egyes szavazókörzetekből származó eredmények elektronikus feldolgozása iránt 1342 önkormányzat, vagyis az önkormányzatok csaknem fele mutat érdeklődést.
„Ez nagy előrelépés az öt évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest, amikor az eredményeket csak a települések kevesebb mint 20 százaléka dolgozta fel elektronikusan” – fejtette ki a hivatal elnöke.
A Statisztikai Hivatal becslése szerint mintegy 280 000 olyan fiatalembernek lesz lehetősége holnap az urnákhoz járulni, akik először választhatnak elnököt. Az elnökválasztás első körében emellett mintegy 17 500 első választónak lesz lehetősége voksolni.
A hivatal 2926 település 5940 szavazókörzetéből érkező jegyzőkönyvet fog feldolgozni.
Az elnökválasztás első körére március 16-án kerül sor, a második forduló március 30-án esedékes. A szavazóhelyiségek 7 és 22 óra között tartanak nyitva.