2018. szeptember 10., 10:15

A spanyoloknak fizetniük kell az egészségügyért, a migránsoknak nem

A baloldali, szélsőségesen bevándorláspárti spanyol kormánypárt ismét tett egy szívességet az illegális bevándorlóknak.

spanyol-egeszsegugy.jpg
Fotó: AFP
A spanyol parlament a héten elfogadott egy törvénytervezetet, mely ingyenessé teszi az egészségügyi szolgáltatásokat a papírok nélküli migránsok számára. Korábban is létezett ilyen törvény, azonban azt hat éve, az akkori konzervatív, bevándorlásellenes kormány eltörölte.

A Pedro Sanchez vezette jelenlegi vezetés a nyár elején vette át a hatalmat úgy, hogy választást sem nyertek. A parlament egy bizalmi szavazás után vonta meg a bizalmat Mariano Rajoytól és bízták meg Sanchezt, aki beiktatása után rögtön, a legnagyobb titokban találkozott Soros Györggyel. Ezek után pedig elkezdtek özönleni a migránsok a dél-európai országba. Bár a baloldali PSOE a jelenlegi kormánypárt, a parlamentben kisebbségben vannak, hiszen a 350 székből csak 84 az övék.

A baloldali párt legújabb csomagja nagy felháborodást okozott országszerte, hiszen ingyenessé tennék az egészségügyi szolgáltatásokat az újonnan érkezett, döntően fekete-afrikai illegális bevándorlóknak, míg a spanyoloknak továbbra is fizetniük kell érte.

A migránsok számára biztosított díjmentes egészségügyet 2012-ben törölte el Mariano Rajoy a gazdasági válság miatti megszorítások jegyében. A konzervatív Néppárt 2015-ben tovább szigorított ezen szabályozáson. 

Carmen Monton jelenlegi egészségügyi miniszter azzal indokolta a mostani enyhítést, hogy az egészség nem ismer határokat, mindegy hogy valakinek van-e papírja vagy sem". A baloldali vezetés úgy nyomta le a szolgáltatás ingyenessé tételét a madridi parlament torkán, hogy egyezséget kötött a kis, bevándorláspárti és baloldali pártokkal. 

Láthatjuk mi történik, Sanchezék először kinyitják a határokat, most pedig az ingyenes egészségüggyel csalogatják ide a bevándorlókat"
– mondta Teresa Angulo jobboldali politikus. 

Spanyolországba idén eddig több mint 33 ezer illegális bevándorló érkezett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.