A pozsonyi vértanúk

Haynau fővezérségével a megtorlásban is új korszak kezdődött. Ezt jelezte az a tény, hogy 1849. május 31-én felakasztották Nimnichter János sütőt, aki az 1. (Civallart) dzsidásezred két tizedesét állítólag a magyarokhoz való átpártolásra csábította. Ennél sokkal nagyobb feltűnést keltett, hogy Haynau június 5-én Pozsonyban felakasztatta Mednyánszky László honvédőrnagyot és Gruber Fülöp századost, akik az 1849 februárjában kapitulált lipótvári várőrséghez tartoztak, s a megadás ellen szavaztak.

A pozsonyi vértanúk közül az egyik legismertebb Rázga Pál evangélikus hitszónok. Õt június 18- án akasztották fel. Bűne az volt, hogy 1848. októberében, a schwechati csata előtt több nyilvános beszédben biztatta a pozsonyi nemzetőrséget a harcra, illetve tagja volt annak a bizottmánynak, amely Újházi László kormánybiztos megbízásából átvizsgálta a Pozsonyba érkező leveleket. A pozsonyi magyarok minden évben Rázga Pál és Jeszenák János báró sírjának hajtanak fejet a vértanúk emléke előtt a kecskekapu utcai evangélikus temetőben .

Rázga pozsonyi pásztor volt. Lelkesen támogatta a szabadságharcot, a pozsonyi patrióta klub működésében meghatározó szerepet játszott. Október 18-án a pozsonyi Zöldfa erkélyről lelkesítő beszédet tartott a nemzetőrség toborzására. „Ausztria, ez a kicsiny, szánalmas országocska arra törekszik, hogy uralkodjon Magyaország fölött” – mondta a szlovák származású és német anyanyelvű Rázga. Később tábori lelkészként egészen Schwechatig vonult a pozsonyi nemzetőrökkel.

December 18-án Rázgát Windisch-Grätz parancsára börtönbe vetették. A német színház igazgatójának és két színészének vallomása, valamint lefoglalt iratai alapján a hadtörvényszék halálra ítélte. Haynau a Rázgáért közbenjáró asszonyok kérésére nem rejtette véka alá a véleményét: „Lógnia kell, elrettentő példa gyanánt valamennyi lázadó számára.” Az ítéletet 1849. június 16-án hajtották végre az ötgyermekes édesapán. Rázga Pál esete annyiban rokon Mednyánszkyéval és Gruberével, hogy őt is 1849 áprilisa előtti cselekedeteiért ítélték halálra, és az ő ítéletét is Haynau kinevezése után hajtották végre.

Mészáros Dániel sopornyai lelkészt azért lőtték főbe, mert megtalálták nála Kossuth
néhány proklamációját, s mert azzal vádolták, hogy híveit fegyveres felkelésre bíztatta.

Stift József sarluskai földbirtokost azért végezték ki, mert a hónap folyamán több forradalmi
kiáltványt adott át kihirdetésre a nagyrippényi plébánosnak, a jegyzőnek pedig megparancsolta, hogy sürgesse az újoncállítást; ezenkívül kitűzette a magyar nemzeti zászlót.

Bugyik József és Tóth József tardoskeddi földműveseket és Treksler Ferenc jegyzőt pedig azért lőtték főbe, mert még 1849. január 22-én több társukkal együtt feltartóztattak és lefegyvereztek egy öt főből álló császári járőr csapatot. Velük együtt Pozsonyban összesen 13 személyt végeztek ki 1849-ben.

A pozsonyi mártírok közé tartozik Jeszenák János is, akit 1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává neveztek ki. Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre. Ugyancsak Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár magyar kézen maradt: a hezitáló Karl Bibra ezredessel és az itt állomásozó négy román határőrszázaddal szemben keményen lépett fel, ami 1848. október 16-án a magyar lobogó kitűzéséhez vezetett. A vár így 1849. februárjáig tartotta magát.

Szeptember 29-én, éppen a pákozdi ütközet napján, a nyitrai nemzetőrök a nép által is ellenségesen fogadott légiót szétugrasztották, maradványait kiszorították az országból. Ez, valamint Lipótvár biztosítása 1848 októberben lett Jeszenák legfőbb bűne, amiért életével fizetett. Világos után ugyanis nem menekült el, nem akarta elhagyni családja és szülőföldjét. Pesten végezték ki, őt is kötél által, 1849. október 10-én, Csány László volt miniszter és kormánybiztossal egyszerre.

Székács József evangélikus lelkésznek mondta Jeszenák János a siralomházban: „Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, 's a hazára örökös rabság vár.” A kérdésre, hogy óhajt-e az Úrvacsorával élni, így válaszolt „Igen, mert az szerzette, kinek küzdelme az életben és kimúlása hasonlít a miénkhez.” A 49 éves férfi „könnyei csak akkor indultak meg, midőn imádságunkba befoglaltuk nejét, gyermekeit, családját, ekkor igen keservesen zokogott, de férfiasságát megtartotta akkor is,” emlékezett vissza a lelkész, a későbbi pesti evangélikus püspök. Õ örökítette meg utolsó gondolatait. „Ön hivatva lesz rólam, s végső órámról tanúságot tenni a haza előtt. Mondja meg azoknak, akiket illet, hogy én azt, amit tettem halálom óráján sem bántam meg; hogy egyet sem tagadtam meg azon elvek közül, melyekért nemzetem annyi áldozattal és vérontással küzdött.” Elmondta, bízik benne, hogy a nemzet ügye végül győzni fog. Utolsó szavai a bitófánál: „Isten áldja meg a magyar hazát!” Végül, a lépcső legfelső fokán: „Megbocsátok ellenségeimnek!”

1860. novemberében Nyitra megye közgyűlése kötelességének érezte, hogy megemlékezzen „e megyének üdvözölt utolsó főispánja, báró Jeszenák Jánosról, a szabadság azon mártírjáról, kinek lelkes özvegye s családja jelenlétével a bizottmányi ülést szerencsélteté, s kinek arczképe az özvegy Grófnő jószívűségéből a megye termét jelenleg díszíti.” 1869-ben avatták síremlékét, a carrarai márványból készült főlap mellé a vértanú mellszobra került, a síremléken pedig Gyulai Pál verse olvasható: „Szerette hazáját / Szívvel, szóval, tettel; / Védte szabadságát / Híven, becsülettel. // Áldozott, szenvedett, / Jutalmát nem kérte, / S nem küzdhetve többé, / Vérpadon halt érte.”

Jeszenák János leánya, Gizella 1860-ban kötött házasságot Esterházy István gróffal (1822–1899), volt honvéd kapitánnyal, majdani országgyűlési képviselővel, Pozsony megye főispánjával (1875–1889). Fiuk, gróf Esterházy János, a magyar mártír-politikus atyja.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ