A párizsi békeszerződést 70 éve írták alá
A második világháború európai befejeződése után, az 1945. július 17-augusztus 2. között tartott potsdami konferencián a győztes szövetséges hatalmak, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia vezetői főként Németország háború utáni sorsával foglalkoztak. Emellett megállapodtak azokban az elvekben is, amelyek a Németország szövetségeseivel - Bulgáriával, Finnországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Romániával - megkötött békeszerződések alapjául szolgáltak. Ezekkel az országokkal a háború végén csak fegyverszünetet írtak alá, és ezek az országok a békekötésig csak korlátozott szuverenitással rendelkeztek. A fegyverszünet betartását és a kormányok működését a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) ellenőrizte; a bizottságok a szovjet hadsereg által megszállt területeken szovjet befolyás alatt álltak.
A párizsi békekonferencia előkészítése, a békeszerződések megszövegezése és a "megoldatlan területi kérdések rendezése" a potsdami konferencián életre hívott, az amerikai, francia, kínai, brit és szovjet felet képviselő Külügyminiszterek Tanácsának lett a feladata. A konferencia 1946. július 29-én kezdődött Párizsban, és október 15-ig tartott, 21 győztes állam - az öt nagyhatalmon kívül Ausztrália, Belgium, Belorusszia, Brazília, Csehszlovákia, a Dél-afrikai Unió, Etiópia, Görögország, Hollandia, India, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, Norvégia, Új-Zéland és Ukrajna, valamint az öt vesztes állam részvételével. (Csehszlovákiát a hitleri Németország áldozatának tekintették, formálisan a győztesek oldalához tartozott.)
A vesztes államokat plenáris ülésen hallgatták meg, majd a tervezetek a különböző ügyekkel foglalkozó bizottságok elé kerültek, amelyek munkájában a vesztesek nem vehettek részt. A leghevesebb viták az olasz békeszerződés körül folytak, főként területi kérdések kapcsán. A magyar békekötés ügye teljesen alárendelődött az olasz, román és bolgár békefeltételek kidolgozásának. A Magyarországgal kapcsolatban született döntésekben a Szovjetuniónak volt meghatározó szava, és Moszkva lényegében a trianoni békeszerződés szerinti, a bécsi döntések előtti határok visszaállítását akarta. A magyar álláspont nem érvényesült a magyar-csehszlovák, magyar-román határkiigazítási vitákban, és sikertelenek maradtak az elcsatolt területeken élő magyarok kollektív kisebbségi jogainak biztosítása érdekében tett diplomáciai lépések is. (A hátrányos magyar tárgyalási pozícióban nem kis szerepet játszott a kiugrási kísérlet kudarca, illetve az emigráns kormány hiánya.)
A békekonferencia ajánlásait a Külügyminiszterek Tanácsa november 4. és december 12. között New Yorkban véglegesítette. A békeszerződéseket Bulgária, Finnország, Magyarország, Olaszország és Románia egyszerre, 1947. február 10-én írta alá Párizsban, s az okiratok 1947. szeptember 15-én léptek hatályba.
A magyar békeszerződés nyolc részben összesen 42 cikket tartalmazott, hat melléklettel kiegészítve. A bevezető megállapította, hogy Magyarország "a háborúért a felelősség ráeső részét viseli", de a Magyarországgal hadban állott összes "Egyesült Nemzetek" nevében tekintetbe vették, hogy "Magyarország 1944. december 28-án megszakította kapcsolatait Németországgal, Németországnak hadat üzent, és 1945. január 20-án fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával".
Magyarország határait az 1938. január 1-jei helyzetnek (vagyis a trianoni békediktátumnak) megfelelően állapították meg, emellett Csehszlovákia stratégiai-honvédelmi okokra hivatkozva további három Pozsony környéki falut (Oroszvárt, Horvátjárfalut, Dunacsúnt) kapott meg.
A fizetendő jóvátételt 300 millió amerikai dollárban szabták meg, a Szovjetuniónak 200, Csehszlovákiának és Jugoszláviának 100 milliót kellett fizetni az 1945 januárjától számított nyolc év alatt. A békeszerződés elrendelte minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű, illetve revizionista propagandát folytató szervezet feloszlatását, s a jövőben sem engedte meg működésüket. A magyar szárazföldi haderő létszámát 65 ezer, légierejét 5 ezer főben és 70 harci repülőgépben állapította meg. A dokumentum leszögezte: a magyar hadifoglyok - "mihelyt lehetséges" - hazaszállítandók, és előírta, hogy "90 napon belül az ország területéről minden szövetséges fegyveres erőt ki kell vonni". A Szovjetunió azonban jogot kapott "magyar területen oly fegyveres erők tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa".
A békeszerződés aláírásával a Szövetséges Ellenőrző Bizottság mandátuma megszűnt, Magyarország a nemzetközi jog elvei szerint visszanyerte szuverenitását. A február 10-én aláírt békeszerződést a minisztertanács május 16-án fogadta el, a törvényjavaslatot július 2-án fogadták el a képviselők, és július 25-én hirdették ki. Életbe csak a szövetséges hatalmak megerősítése után lépett, ami a szovjet diplomácia halogató manőverei miatt egész szeptember 15-ig elhúzódott. Ekkor az ország már túl volt a "kékcédulás", a Magyar Kommunista Párt által szervezett csalásoktól hírhedtté vált választásokon, így a megszűnő SZEB kommunista vezetésű kormánynak adta át a hatalmat. Magyarországon minden szempontból új korszak kezdődött.
