2011. október 19., 05:38

A pápa Assisibe zarándokol

RÓMA. Szent Ferenc városa, Assisi egy napra ismét a világvallások központi helyévé válik. Az imanapot XVI. Benedek pápa hívta össze 25 évvel azután, hogy II. János Pál pápa hasonló vallásközi összejövetelt tartott az umbriai városban. Az „Elmélkedés, párbeszéd és imanap a világ békéjéért és igazságosságáért” elnevezésű találkozót október 27-én tartják.

"Assisi lelkisége” találkozók sorozatát indította el és a párbeszéd olyan fejezetét írta meg, amelyet ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt bizonyítják azok a vallási vezetők, akik kilenc nap múlva a pápával együtt haladnak végig Szent Ferenc városának utcáin.

A keleti egyházak 17 delegációt küldenek a találkozóra. A konstantinápolyi küldöttséget I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárka vezeti. A nyugati egyházakat 13 küldöttség képviseli, az Anglikán Közösséget Rowan Williams canterburyi érsek vezeti. Az evangélikus, református és metodista egyházak is magas szinten képviseltetik magukat. A pápa meghívásához csatlakoznak az izraeli főrabbinátus küldöttségei is.

A nem keresztény és nem zsidó vallásokat összesen 176-an képviselik az assisi találkozón. A 48 muzulmán résztvevőn túl jelen lesznek többek között a hindu, a szikh, a buddhista, a sintoista vallási hagyományok követői is.

Az assisi találkozó résztvevői, a pápával az élen, a vatikáni vasútállomásról indulnak reggel 8-kor az olasz államvasutak által rendelkezésükre bocsátott szerelvényen. A vonat este fél 9-kor érkezik vissza a Vatikánba.

Október 26-án, szerdán délelőtt XVI. Benedek a szokásos általános pápai kihallgatás helyett igeliturgiát vezet a Szent Péter téren.


Megosztás