HIRDETÉS

A nyugat megbukhat, akár a szovjet birodalom

ma7 2018. július 15., 20:05

Körvonalazódik a bukás. A Szovjetunióval ellentétben viszont a Nyugatnak még mindig van esélye elkerülni az összeomlást, de ez nem lesz sem könnyű, sem olcsó. Edward Lucas brit publicista és író eszmefuttatását a DennikN honlap adta közzé.

A Szovjet Birodalom 1989 nyarán megingathatatlannak tűnt, hasonlóan, mint harminc évvel később a mi saját rendszerünk.

A szovjet rendszer pillérei már évtizedek óta stabilan álltak. A kommunista apparatcsikok vezették a csatlós országokat, ahol csak egy párt hatalma érvényesült. Rend volt, amelyet a besúgói hálózat és a Varsói Szövetség segítségével tartottak fenn. A tervgazdaság pedig megvolt a magánvállalkozások nélkül.

Miért csinálták?

A nyolcvanas években sajnálkoztam azon a térségen, amit Kelet-Európának hívnak. Néha írtam róla, vagy tanultam a nyelveit és figyeltem a kommunistaellenes aktivitásokat. Elkezdtek feltűnni a rendszer repedései, a vezetőréteg kezdte elveszteni az idegeit. Ha valaki tudott a sorok között olvasni, láthatóvá vált az ellentét a vezető réteg soraiban. Moszkvában Mihail Gorbacsov precedens nélküli nyitottságot engedett meg, amelyben megnevezték a rendszer hiányosságait. A rendszer legitimitása eltűnt, a közvélemény elégedetlensége pedig fokozódott.

Úgy tűnt, a rendszer tehetetlenségi ereje nem engedi, hogy összeomoljon. Az egész gazdasági rendszer, a külkereskedelem a tervgazdaság irányítóinak kezében volt. Nehéz volt elképzelni, hogy ezt kicseréljék a haszon iránti vágyra. Hiszen akkor miért szállított volna Magyarország Ikarusz buszokat a Szovjetunióba, vagy Csehszlovákia miért épített volna óriási fémgyárat Krivoj Rogban.

A kommunista vezéreknek a hatalom megosztásakor óriási privilégiumokról és a korlátlan hatalmukról kellett volna lemondaniuk. A titkosszolgálatok ismételten bizonyították, hogy akár ölni is képesek a hatalom megtartásáért. A reformkísérletekért megfizetett már Lengyelország 1981-ben, Csehszlovákia 1968-ban és Magyarország 1956-ban.

Egy radikális változás esetén mi jött volna a kommunizmus után? Minden tiszteletet megelőlegezve, az olyan ellenzékiekről, mint Václav Havel, vagy Lech Walesa, senki sem feltételezte, hogy képesek lennének egy alternatív kormányt elvezetni.

A gyors vég

Ennek ellenére, mégis összeomlott. Néhány hónap alatt 1989-ben a lengyel kommunisták átadták a hatalmat a Walesa vezette Szolidaritásnak (Solidarność).  A magyar reformkommunisták megnyitották az osztrákok felé azt a vasfüggönyt, amely a Balti tengertől az Adriáig kettéválasztotta Európát. A szabadság után vágyakozó kelet-németek elárasztották az nyugat-németek prágai nagykövetségét.  Prágában pedig röviddel ezután lezajlott a bársonyos forradalom, és Václav Havel lett az államelnök. Szót kért Észtország, Litvánia és Lettország is, akik illegális megszállásként értékelték országaik Szovjetunióba való betagosítását.

Két év alatt szétesett a Varsói Szerződés és a KGST. Megszűnt a kelet-német bábállam, amit Szovjetunió szétesése követett. A kommunista pártok elvesztették privilégiumaikat és szokniuk kellett az ellenzéki létet. A titkosszolgálat tagjainak új munka után kellett nézniük, néhányat még bíróság elé is állítottak. A kapitalizmus és a demokrácia győzedelmeskedett.

Jöhet hirtelen is

Harminc évvel ezelőtt a többiektől talán jobban sejtettem, hogy a láthatáron feltűntek az összeomlás jegyei. De az a gyorsaság, amivel végül is bekövetkezett a bukás, megtanított arra, hogy legyen egy intézmény gazdasági vagy politikai tőkéje bármilyen nagy, bármekkora elszántsággal védjék is azt a rendszer vezetői és hivatalnokai, a történelmet akkor sem tudják megállítani. Az események annyira felgyorsulhatnak, hogy annak alakítói is meglepődhetnek.

Ma, ha a Nyugat által bevezetett intézményrendszerre tekintek, hasonlóak az érzéseim. Igaz, erkölcsi szempontból semmi egyenlőség nincs közöttük. Bármennyire sikeres volt a szovjet rendszer, tömeggyilkosságra és hazugságokra épült. Ellenkezőleg, minden hiányossága ellenére a nyugati rendszer soha nem látott mértékű fejlődést és szabadságot ért el. De a harag és a bizalomvesztés légkörében ez mit sem számít.

Minden süllyed

Az Észak-atlanti Szövetséget csupán egy hajszál választja el a katasztrófáról. Minden az amerikai hajlandóságtól függ, hogy hajlandó-e háborút kockáztatni a szövetségesek védelmében. Ahogy közeledik Donald Trump kétoldalú megbeszélése Vlagyimír Putyinnal, a fő ellenséggel, a tagállamok elgondolkodhatnak: az amerikai biztonsági ernyő meddig teljesíti feladatát.

A világ kereskedelmi rendszere hasonló támadásoknak van kitéve. Összehasonlítva, az eddigi csetepaték nevetségesnek tűnhetnek. Az amerikai elnök, aki nyilvánvalóan szakmaiatlan nézeteket vall a kereskedelmi hiányról, megsemmisítené az egész multilaterális gazdasági rendet és felváltaná azt kétoldalú megállapodásokkal. A pénzügyi piacok továbbra is arra számítanak, hogy ezt nem gondolkodja komolyan, de ebben senki sem biztos.

Az Európai Unió rendkívül törékenynek tűnik. A szavazók Ausztriában, Magyarországon, Olaszországban és Lengyelországban nem szokványos politikusokat választottak, akikre már nem tekinthetünk kivételként, akik sorban kérik az eddigi megkérdőjelezhetetlen gazdasági és politikai szabályok jelentős változásait.

A közvélemény is változik. A szovjet rendszerben a fogyasztási cikkek hiánya és az általános stagnálás gazdasági elégedetlenséget okozott. Napjainkban a közvélemény háborog a reálbérek stagnálása, és a globalizáció eredményeként bekövetkezett munkahelyek megszűnése miatt. Az 80-as években a kommunizmus elleni alapállás összekapcsolódott azzal, hogy miként avatkozott be a Szovjetunió az egyes országokba. Ma Brüsszel beavatkozása a migrációs és más kérdésekben hazafias haragot, ellenállást okoz.

Van még remény

A kommunizmus bukásakor azt volt az érzés, hogy a pohár betelt, hogy már senki sem kényszerítette az elfogadott szabályok végrehajtását.  A Szovjetunió belső zűrzavarait az okozta, hogy az ország vezetői elveszítették az akaratukat, hogy ellenőrizzék a lázadó tartományokat. A helytartók pedig nem tudták túlélni a birodalom szívében tapasztalható visszaesést.

Jelenlegi rendszerünkben az Egyesült Államok már nem arra az erőre hasonlít, amely kényszerítené a szabályok betartatását, hanem ő maga az, aki megsérti azokat. A német belviták gyengítik Németország képességét arra, hogy teljesítse az EU-ban betöltött jelenlegi politikai és gazdasági szerepét. Minél többen vesztik el a hitüket a nyugati rendszer védelmében, annál szenvedélyesebbé és intenzívebbé válnak az ellenségek. Olyanok, mint Steve Bannon, az amerikai elnök egykori stratégája, megkerülik Európát és szítják a szenvedélyeket. Nemcsak a nemzetközi intézményeket veszélyeztetik, hanem az eddigi nemzetbiztonsági garanciákat is.

A füst már valóban látható a távolból. De, ellentétben a Szovjetunióval, gazdasági, politikai és biztonsági rendszerünk nem kell, hogy feltétlenül a teljes széteséshez vezessen. Még befolyásolhatjuk jövőnket. De ne várja senki sem, hogy olcsó, egyszerű és kényelmes lesz a kiút.

Forrás: DennikN
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS