2017. április 16., 09:15

A nők szenvedésére emlékeztetett Ferenc pápa

VATIKÁNVÁROS. A Jézus sírját elsők között felkereső Mária és Mária Magdolna bánatához hasonlította Ferenc pápa a húsvéti, szombat éjjeli vigília során azoknak a nőknek a szenvedését, akiknek a gyermeke a szegénység, a kizsákmányolás és az igazságtalanság áldozata lett.
201704160855230.FERENC_PAPA_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

“Azoknak az arcán is látszik ez, akiket lenéznek, mert bevándorlók, akiket megfosztottak a hazájuktól, az otthonuktól és családjuktól” – mondta szentbeszédében Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő a szokásokhoz híven a teljes csendben és sötétben lévő, hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában egy szál gyertyával a kezében vonult be a templom főhajójába, és csak akkor gyulladtak fel a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. Ezzel egy időben megszólaltak a székesegyház három napja néma harangjai is.

Ferenc pápa felidézte azokat is, akiket megbénít a bürokrácia és a korrupció. “Ez megfosztja őket a jogaiktól, és szétzúzza az álmaikat” – mondta, utalva arra a két fő témára, amelyet az egyházfői tisztség betöltésének négy éve óta hangsúlyozott: a migránsok miatt érzett aggodalomra és a korrupció elítélésére.

“E két nő szomorúsága tükröződik azoknak az arcán, akik a városaink utcáin járva azt látják, hogy az emberi méltóságot keresztre feszítették” – mondta.

Azonban ahelyett, hogy beletörődnek ebbe a végzetbe, hinniük kell a reménybe, amit Krisztus feltámadása jelképez – bíztatta őket.

A szombat esti vigília során Ferenc pápa megkeresztelt 11 embert, 5 nőt és 6 férfit a világ minden tájáról, 9 éves kortól 50 évesig, köztük kínai, malajziai, malibeli és amerikai személyeket.

201704160855230.FERENC_PAPA_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás