2019. május 6., 19:29

A Nagyrőcei járásban még nőhet az elsősök száma

A Nagyrőcei járásban tavaly ilyenkor összesen 99 gyermek – 88 elsős és 11 nulladikos – lett iskolába íratva, ehhez képest szeptemberig 126-ra duzzadt az elsősök száma. Ennek fényében az idáig beíratott 96 elsős nem tekinthető kevésnek, de végleges számokat várhatóan csak ősszel kapunk.

tornalja_04-jpg
Fotó: Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

A tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diáklétszám alapján az ország legnagyobb magyar tanítási nyelvű iskolájának számít. Mintegy 800 diák látogatja az intézményt, ahol 36 osztályban folyik az oktatás. Az alsó tagozatosok összlétszáma meghaladja a háromszázat, az újonnan beíratott gyermekek létszáma pedig általában 70 és 80 között ingadozik.

2017 őszén négy első osztályt tudtak nyitni, akkor 78 gyereket írattak be az intézménybe. A rekordévnek a 2016-os számított, amikor 85 gyerek kezdte meg a tanévet. Tavaly 63 elsőssel és 11 nulladikossal vágtak neki a tanévnek, s az idei számok is csaknem teljesen megegyeznek ezzel, eddig ugyanis 61 elsős és 11 nulladikos van beíratva, tehát 72 gyermek oszlik el az első, valamint a felkészítő évfolyamban.

Ez azt jelenti, hogy 3 első osztályt és egy nulladik osztályt nyitunk – árulta el Nagy Katalin, az iskola igazgatója. – A nulladikba kerülnek azok, akik nem jártak óvodába, vagy nem iskolaérettek. Ők már lényegében iskolaérett korban vannak, csak még valami olyan jellegű problémájuk van, ami miatt nem alkalmasak az első osztályra. Ezért van ez a felkészítő osztály – tette hozzá az igazgatónő, hangsúlyozva, hogy nem észleltek jelentősebb létszámcsökkenést. – Továbbra is Szlovákia legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskolája vagyunk. A létszámmal nem küszködünk, inkább arra törekszünk, hogy a színvonalat tudjuk tartani. Az első évfolyamba főleg tornaljai gyerekeket íratnak, de egy-egy gyerek akad vidékről is, főleg azokról a településekről, ahol nincs iskola – mondta Nagy Katalin.

A beiratkozást itt egy hosszú folyamat előzi meg, ennek értelmében különböző foglalkozásokat, közös délutánokat és programokat tartanak az ovisokkal. A nyílt napon is sok szülő vett részt gyermekével. A leendő elsősök a Rákóczi Szövetségtől kapott iskolatáskát is kiválaszthatták.

Az igazgatónő elmondása szerint még nem tekinthető véglegesnek a beíratottak száma, mivel ez a tapasztalatok szerint szeptemberig minden évben növekedést mutat. Sok hátrányos helyzetű családban egész egyszerűen elfelejtik, hogy iskolába kéne adni a gyereket.

Ebből a szempontból figyelemre méltó a dereski iskola esete. Ott tavaly április végéig mindössze egy gyermeket írattak be, szeptemberben mégis 11-en kezdték meg a tanévet. Jelenleg 8 elsősre már biztosan számíthatnak. Hasonló volt a helyzet Harkácson is, ahol a 15 bejelentett iskolakezdő száma őszig megduplázódott. Ahhoz képest most 18-an vannak. A járás további két magyar tanítási nyelvű alapiskolájába (Sajógömör, Gice) eddig 5-5 gyermek lett beíratva, az előző évek azonban itt is azt mutatták, hogy a tavaszi adatok még nem adtak valós képet az elsősök számáról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.