A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagybalogon
A Csemadok helyi alapszervezete, valamint a település vezetősége már több mint egy évtizede rendszeresen megemlékezik a községből elhurcolt 136 fiatalról. Az emlékünnepség a templom falai között igehirdetéssel kezdődött, majd rövid műsoros fellépésre került sor a helyi Szivárvány Énekkar közreműködésével.
Nagybalogon 1945. január 18-án kezdődött az internálás, amikor a Vörös Hadsereg katonái fegyveres kísérettel indították útnak az összeterelt fiatalokat, akik három, egyesek azonban öt évig is robotoltak a szovjet bányákban. 136 fiatalt hurcoltak el, közülük 19 sose térhetett haza, a Donyec-medence földjében nyugszanak. Egyes vélemények szerint az elhurcoltak száma közel 180 volt, pontos feltérképezésük egyelőre tisztázatlan. Ma már mindössze négyen élnek az elhurcoltak közül, illetve a község helytörténésze, akinek családtagjaival sikerült elkerülni az elhurcolást. A falu gyűjtőtáborából sikerült megmenekülniük.
„Az édesanyám mint okos parasztasszony, nem akart kimenni, kitalálta, hogy én beteg leszek, engem felvisz a hátán, pedig már négy éves voltam, batyuba kötött és felvitt oda, ahol a gyülekező volt. A nagyanyámnak meg mondta, hogy anya maga meg feküdjék le és legyen nagyon beteg. Már úgy dél fele volt az idő, és ahogy ránk került sor, a tiszt mondja egy katonának, hogy menj vele és nézd meg, hogy igaz-e, amit mond. Erre indulunk kifelé, én ugye a hátán, erre szembe jön nagyanyám. Hát a szerencse ugye az volt, hogy a katona nem tudta, hogy ki az. Anyám ijedtében, vagy talán akarta is, elengedte a hamvast, én leestem a földre. Szerencsére alacsony termetű voltam, nem estem nagyot, és kiabált rám, de közben neki szólt: szaladjon gyorsan haza, feküdjön le és úgy csináljon, mint aki haldoklik. Szegény nagyanyám szaladt a kertek alatt, hátulról be az udvarba, mire mi leértünk, ő már az ágyban feküdt. Valóban úgy nézett ki, mint aki halni akar, futott róla a veríték, és az orosz katona benézett, intett egyet és elment. Így maradt otthon ő is” – mesélte Pál Dénes helytörténész.
Az elhurcoltak és a két világháború áldozatainak emlékére a községben 11 évvel ezelőtt emlékművet állítottak a temetőben. Azóta itt emlékeznek meg a borzalmakról. Az elhurcolásról, a kitoloncolásról egy könyv is megjelent Nagybalogi tragédiák címmel, melyet Koós István nyugalmazott pedagógus írt.
„Népünk történetének olyan keserű időszaka volt ez, amikor a háború és a nélkülözést alig elviselő nép még egy újabb fogságba ment. A Szovjetunió akkor éppen épült, hát a demokráciáról, az emberségről beszéltek, felszabadítónak tituláltuk tulajdonképpen őket, de hát Nagybalogon nem felszabadítóként viselkedtek, hanem éppen úgy, sőt sokkal rosszabbul, mint a német hadsereg katonái” – mondta Koós István.
A megemlékezés koszorúzással ért véget. Az emlékezés koszorúját elhelyezték a Nagybalogi Református Egyházközség képviselői, a Rákóczi Szövetség Balog-völgyi Helyi Szervezetének tagjai, a település önkormányzatának polgármestere és helyettese, valamint a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének képviselői.


