2000. január 1., 07:10

A magyar szentek emléknapja

POZSONY. November 13-a a magyar szentek emléknapja. Eredetileg november 6-án volt az egyházmegye ereklyéinek ünnepe, majd 1984-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar határozott - a II. vatikáni zsinat liturgikus rendelkezései nyomán - a november 13-i ünnep bevezetéséről. Ez tulajdonképpen egy külön magyar mindenszentek-ünnep.

A helyi szentek kultusza, védőszentek választása sok kutató szerint a nemzeti önazonosság kialakulásának egyik fontos előzménye. Szentjeink közös jellemzője - akár magyarnak születtek, akár más országokból érkeztek a Kárpát-medencébe -, hogy fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Méltó tehát, hogy november 13-án együtt ünnepeljük őket: üdvözültjeink jól vagy kevésbé ismert és névtelen seregét, valamint azokat, akik reményteli jelöltjeink a boldoggá és szentté avatásra.

A közös ünnep előzménye egy régi, november 6-i megemlékezés, az egyházmegyék ereklyéinek ünnepe. A püspöki kar a magyar mindenszentek új ünnepének tartalmát 1970-ben így jelölte meg: „Eredetileg azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. Az új ünnepnapon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Vannak köztük olyanok, akiket a népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt” (Szent Zsolozsma IV. köt.).

A ismeretlenek mellett ezen a napon emlékezünk többek között Szent Asztrikra és társaira, Szent Bonifácra és Boldog Sebestyénre, Szent Gellért vértanútársaira - köztük a 20. századig Esztergomban különös tisztelettel övezett Szent Beszterédre -, számos Árpád-házi boldogunkra, a török idők hitvallóira valamint sok új példaképünkre, köztük Boldog Batthyány Lászlóra és Boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, akik számára még nem határoztak meg külön országos ünnepnapokat.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


A magyar szentek himnusza

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be!
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.