A helyiek szerint teljesen elarabosodott az egyik berlini kerület
Az Origo.hu ismerteti az az interjút, amelyet a Bild című napilapkészített az egyik berlini iskola igazgatónőjével.
Astrid-Sabine Busse, 61 éves neuköllni iskolaigazgató a vészharangot kongatja: Szerinte a berlini városrész teljesen elarabosodott, iskolájában egyetlen diáknak vannak német szülei. Az utcák veszélyesek, a városrész élhetetlen lett.
Tavaly nyáron az iskolájába 103 új diák érkezett, de ezek közül egyetlenegynek vannak német szülei. A legtöbb gyerek arab, de van néhány török, három spanyol, egy horvát és egy thai gyerek is. Két másik környékbeli iskolábana 109 diák közül összesen két olyan diákot találunk, akik otthon is németül beszélnek, azaz német szüleik vannak.
A merkeli bevándorláspolitikának köszönhetően Berlin szebb időket megért kerületében is kezdenek többségbe kerülni a migránsok. Neukölln negyedben rengeteg a szociális lakás, férőhely, ahová többségében migránsokat helyeznek el, a bérleti díjat is ehhez viszonyítva határozzák meg.
Ezt viszont a német hatóságok havi jövedelemhez kötötték az egész kerületben, így azok a családok, ahol ez a jövedelem meghaladja a szociális minimumot, nem jogosultak az itteni lakások igénybevételére, tehát elköltöztek a negyedből. Így csak migránsok maradtak itt, ahogy az iskola igazgatója mondta, többségében muszlimok, akik leginkább a segélyekből élnek és a családjaikból senki sem dolgozik.