HIRDETÉS

A háttérember - Szimpózium Petrogalli Oszkárról

Lacza Tihamér 2018. május 18., 13:35

Az idén emlékezünk az első világháború befejezésének és Csehszlovákia létrejöttének 100. évfordulójára, de 1918 a felvidéki magyarság életében is fordulópontot jelent, hiszen annak is 100 esztendeje, hogy mintegy 900 ezer magyar kisebbségi sorba került az újonnan összetákolt országban, Csehszlovákiában.

Petrogalli Oszkár megkoszorúzott mellszobra Fotó: Lacza Tihamér

Ebben az új – bár akkor csak átmenetinek hitt – helyzetben kellett magát kulturálisan és politikailag is megszerveznie a „szlovenszkói” és „ruszinszkói” magyarságnak. Az impériumváltás során gyorsan felszámolták a magyar oktatási intézmények nagy részét, emiatt professzorok, középiskolai tanárok egész serege kényszerült elmenekülni, de a hivatalnokok és családjaik is Magyarországon kerestek új egzisztenciát.

 

Balról: dr. Molnár Imre, dr. Gaucsik István Fotó: Lacza Tihamér

A kirakatdemokrácia trükközései

A magát demokratikusnak kikiáltó Csehszlovákia formálisan megteremtette ugyan annak a lehetőségét, hogy politikai pártok szerveződjenek és általános választójogot is hirdetett, így a felvidéki magyarok is létrehozhatták politikai szervezeteiket és indulhattak a parlamenti és a helyhatósági választásokon is. Kevéssé ismert tény viszont, hogy a sikeres szerepléshez kétszer annyi magyar szavazat kellett, mint szlovák, így alakították ki a választási körzeteket. Szlovákia teljhatalmú kormánybiztosának, Vavro Šrobárnak a kegyétől is függött, milyen kisebbségi pártok alakulhatnak és kik lehetnek a vezetői. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy Šrobár 1917-es budapesti útja során, egy naplóbejegyzése szerint, sokallta a zsidók számát, sőt az egyik fürdőben csak „velük” találkozott. Ehhez még hozzáfűzte, hogy ők irányítanak mindenütt és mindenből pénzt akarnak csinálni.)

 

Dr. Simon Attila előadása Fotó: Lacza Tihamér

Új arcok a felvidéki magyar politikában

A felvidéki magyar politikában új társadalmi csoportok is helyet kértek maguknak. A korábbi „politikacsináló” középosztály és arisztokrácia jelentős hányada vagy elmenekült, vagy visszavonult a közélettől. Új arcok jelentek meg, a régiek közül csak néhányan vállalták az új helyzetben is a munkát. Ezek egyike volt az Aradon  született, a trencséni gimnáziumban érettségit, a budapesti egyetemen jogi doktorátust szerzett és Besztercebányán ügyvédi irodát nyitott Petrogalli Oszkár (1874-1925) is, aki már 1918 előtt (1906-1910 között) országgyűlési képviselő volt a Függetlenségi Párt színeiben.

Dr. Popély Gyula előadása Fotó: Lacza Tihamér

1918 után egyike volt ama keveseknek is, akik szerették volna egységes politikai szervezetbe tömöríteni a szlovákiai magyarokat és ennek érdekében sok áldozatot is hozott. Ugyanakkor realista is volt, tudta, hogy a szegény embereket a szociáldemokraták és a kommunisták népjóléti programja vonzotta inkább, az új rendszerhez húzó tömörülések is fűt-fát ígértek, a Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába menekült baloldali értelmiségiek is a masaryki állam iránti lojalitást hangoztatták. Ebben az ellenszélben és természetesen a központi kormányzat fondorlatait is felismerve kellett megszervezni azt a kisebbségvédelmi szervezetet, amely valamiféle védelmet kínált a magyar tömegek kisemmizése, asszimilálása ellen. A budapesti kormányzat revizionista törekvései azonban olyan radikális lépésekre is buzdítottak, amelyeket ugyancsak fontos volt megelőzni, hiszen Európát nem érdekelte a kisebbségbe szorult magyarok sorsa és aligha támogattak volna bármilyen szeparatista megmozdulást.

 

Filep Tamás Gusztáv előadása Fotó: Lacza Tihamér

Petrogalli Oszkár, az egységes politizálás apostola

 Akkoriban két ellenzéki magyar párt is alakult: az Országos Keresztényszocialista Párt és az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt (1925-től Magyar Nemzeti Párt). Petrogalli volt az első, aki kezdeményezte az egyesülésüket, illetve a magyar egység megteremtését. Korai, 1925. február 4-én 51 éves korában bekövetkezett halála azonban megakadályozta őt elképzelése megvalósításában. Újságíróként már 1918 előtt aktív volt, 1922-ben ő lett az ellenzéki magyar pártok szócsövének tekintett Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője.

Mindezek ellenére személye mostanában csak ritkán kerül reflektorfénybe, a kor más felvidéki magyar politikusairól jóval többet írnak és beszélnek. Talán ezért is tartotta fontosnak a somorjai Fórum Kisebbségi Intézet, a pozsonyi magyar kulturális központ és a Szlovákiai Magyar Kultúra múzeuma, hogy az Európából közép-európaiként rendezvénysorozat keretében Petrogalli Oszkár és a csehszlovákiai magyar kisebbségi korszak kezdeti időszaka címmel szimpóziumot szervezzen, hogy közelebbről is bemutassák egyéniségét, beszéljenek a korról, amelyben példamutató munkáját végezte.

A csütörtöki rendezvénynek (május 17.) a Pozsonyi Magyar Intézet adott otthont. Dr. Molnár Imre igazgató, aki történészként ugyancsak ennek a korszaknak az egyik jeles kutatója az első olyan lépésnek nevezte a szimpóziumot, amelynek folytatásaként megszülethet egy átfogó Petrogalli-monográfia is. A szimpózium levezetője dr. Gaucsík István történész volt.

 

A szimpózium hallgatósága Fotó: Lacza Tihamér

Egy gipszmellszobor is őrzi arcvonásait

Mielőtt a pódiumra léptek volna az előadók dr. Molnár Imre ünnepélyesen megkoszorúzta Petrogalli Oszkár bronzfestékkel lefestett gipszmellszobrát, amelyet még Flache Gyula besztercebányai festőművész készített és sokáig a Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségében állt. Jelenleg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható, de a szimpózium idejére kölcsönadták a Magyar Intézetnek.

Az első előadó, dr. Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségi Intézet igazgatója, a komáromi Selye János egyetem tanszékvezető docense a csehszlovákiai magyar politika megszületéséhez vezető utat vázolta fel Új keretek között c. bevezetőjében.

Dr. Popély Gyula történész, egyetemi tanár Petrogalli és a csehszlovákiai magyar pártpolitikai egység létrejötte c. előadásában az egységgondolat kerékkötőiről és Petrogalli Oszkár realista és kitartó erőfeszítéseiről beszélt, rámutatva arra, hogy az 1936-ban megvalósult pártegyesítésnek ő volt az apostola.

Filep Tamás Gusztáv budapesti történész, aki elsősorban a felvidéki magyarság két háború közötti történetének jeles kutatója Petrogalli Oszkár újságírói pályafutását vázolta fel Mankón járó demokrácia című dolgozatában. Felhívta a figyelmet Petrogallinak azokra az írásaira is, amelyeket még az 1900-as években írt egy Besztercebányán megjelenő lapba. A tervek szerint ebben az évben napvilágot lát egy válogatás is Petrogalli publicisztikájából az előadó összeállításában, a Fórum Kisebbségi Intézet gondozásában.

Balassa Zoltán előadása Fotó: Lacza Tihamér

Balassa Zoltán Kassán élő vegyészmérnök, aki már évtizedek óta a Felvidék múltjával foglalkozik és idegenvezetőként is járja az országot, besztercebányai származású lévén szülei jóvoltából közvetve személyesen is érintett Petrogalli Oszkár és unokatestvére Bothár Sándor élettörténetében. A családi visszaemlékezések, a megőrzött képek és egyéb dokumentumok alapján beszélt Petrogalli Oszkárról, az ismeretlen polgárról. Birtokában van Petrogalli Oszkár már említett gipszmellszobrának egyik változata is, amelyhez szülei különös körülmények között jutottak hozzá: valaki éppen a szemük láttára dobta ki az ablakon, de szerencsére az alkotásnak nem esett baja.

A szimpózium utolsó előadójaként Kubička Kucsera Klára, Besztercebányán élő művészettörténész Petrogalli Oszkárnak a besztercebányai művészeti élettel való kapcsolatairól és síremlékének állapotáról beszélt. Javasolta, hogy a gipszmellszobor alapján készüljön egy bronzból öntött szobor.

Képgalériánk:
Dr. Kubička Kucsera Klára művészettörténész Fotó: Lacza Tihamér

A szimpóziumon elhangzott előadások várhatóan a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának egyik évkönyvében lesznek olvashatók.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS