A háború áldozataira és a kitelepítettekre emlékeztek Deresken

Az újraszentelésen a település lakói, a Harkácsi asszonykórussal és Vadkerti Imrével együtt énekelték a szózatot. Az időjárás kegyes volt. Az eső addig szünetelt, míg a kinti program tartott.

"Fölújítottuk az első világháborús emléket, illetve 2007-ben az előző polgármester vezetésével már elhelyeztek az 1947-ben Csehországba kihurcolt családok tiszteletére egy márványtáblát. 70 év távlatából igyekeztünk a község nevében ennek a 41 családnak egy új kis emléket mi is felállítani" - mondta Dusza Mária, a község polgármestere.

A szudéta területre elhurcolt derskiek, amikor tehették, 1949-ben azonnal visszatértek a falujukba. Akik még élnek közülük és akiknek az egészsége engedi, azok a műsoron is részt vettek. Az emlékezés sokuk szemébe csalt könnyeket.

"Igen keserves visszaemlékezni, úgy vittek minket, hogy csak ránk törtek. Mindenünket kocsira felcsapdosták abban a nagy hidegben, mert abban az évben nagyon nagy hideg volt, de nem számított semmi, a katonák kötelesek voltak a parancsot végrehajtani" - emlékezett vissza Üveges Irén.

Marhavagonokba terelték őket, úgy bántak velük, mint az állatokkal – mondják azok, akik átélték a borzalmakat. A cseh gazdáknak csak az erős, munkabíró felnőttek kellettek. A kisgyerekes családok nem. Bár volt, aki jó helyre került. Jobb lehetőségei akadtak, mint itthon, de a honvágy őket is hazahozta és javaik elvesztését, a traumákat ők se heverték ki.

A legtöbbeket üres ház fogadta idehaza. Így voltak ezzel Dusza Magdolnáék is. "Az üres házra jöttünk haza, semmink nem volt, semmink. Amink volt - sertés, szarvasmarha, azt mind elvitték. Rokonoknak is adtunk, idegeneknek is, hogy majd megadják, senki, egy fillért se adott meg, semmit nem kaptunk érte".

Kárpótlásra a rendszerváltozás után sem került sor. De emlékezni és emlékeztetni kötelességünk – mondta beszédében a polgármester. A dereski megemlékezés a kultúrotthonban ért véget, ahol Vadkerti Imre, Sipos Dávid és Zsapka Attila adott koncertet.