A felvidéki származású aradi vértanúk

Aulich Lajos Pozsonyban született 1793. augusztus 25-én egy Sziléziából betelepült német anyanyelvű vendégfogadós gyermekeként. Szinte egész életét fegyverben töltötte. 1848 tavaszán tette le az esküt a magyar alkotmányra. 1848 áprilisáig a császári és királyi hadsereg tisztje volt. Ezután lépett be a honvédségbe, alezredesi rangban. Júliustól a szerb felkelők ellen harcolt ezredével, mely nagyrészt szlovák katonákból állt. Később részt vett az isaszegi csatában és Buda ostromában is. 1849. július 14-étől augusztus 11-éig a szabadságharc utolsó hadügyminisztere volt. Világosnál esett fogságba. A tárgyaláson társaihoz hasonlóan nem kért kegyelmet. Október 6-án hetedikként végezték ki Aradon. Maradványait 1932 májusában, az aradi árvíz idején találták meg. Hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak.

Lahner Györgyöt, aki 1795. október 6-án született a Turóc megyei Necpálban (Necpaly), a szabadságharc egyik szürke eminenciásaként jellemzik. Katonai pályáját a császári hadseregben kezdte. 1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált. Szolgálatait 1848 tavaszán ajánlotta fel a magyar kormánynak. 1849. február 6-ától tábornoki rangban a hadügyminisztérium Tüzérségi és Felfegyverzési Osztályát vezette. Igen nagymértékben neki köszönhető, hogy az ország elmaradott ipara ellenére szinte az utolsó pillanatig el tudta látni hadseregét, legalábbis ami a ruházatot, felszerelést és a lőszert illeti. Munkájáról maga Kossuth is a legelismerőbben nyilatkozott. A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén állt, a bíróság kötél általi halálra ítélte. 1849. október 6-án harmadikként végzett vele a hóhér. Holtteste Damjanichcsal együtt nyugodott a főispán mácsai birtokán, míg 1974-ben végleges helyre, az emlékoszlop kriptájába kerültek csontjai.

Dessewffy Arisztid 1802-ben született a Kassa-vidéki járásban található Ósvacsákányban (Èakanovce), neves köznemesi család sarjaként. 20 évet szolgált a császári seregben, 1839-ben vonult nyugdíjba. Az 1848-as forradalom kitörése után lépett ismét szolgálatba. A Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka lett. Az 1849. január 4-ei kassai ütközetben vitézségének és az általa vezetett hadosztálynak volt köszönhető, hogy a Mészáros Lázár vezette hadtest nem szenvedett még nagyobb veszteségeket Schlik tábornoktól. Klapka György parancsnoksága alatt a felső-tiszai hadtest újjászervezésében is részt vett. Kb. 10 000 főből álló hadtestére zúdult június közepén a 120 ezer főnyi cári fősereg támadása. Augusztus 19-én Kavarán mellett a császári csapatok előtt tette le a fegyvert. Egykori tiszttársának, Liechtenstein hercegnek adta meg magát. Haynau ezért az ítéletet később „kegyelemből" golyó általi halálra változtatta. Az aradi várban holttestét családja felkutatta és kicsempészte. Teste 1850 óta a Dessewffyek margonyai (Marhaò) birtokán nyugszik.