A bársonyos forradalomra emlékezünk
A kommunista rendszer ellen protestálva 1988 óta egyre nyíltabban fejtették ki véleményüket Csehszlovákia állampolgárai. 1988 augusztusában az 1968-as szovjet bevonulás 20. évfordulóján, októberben a csehszlovák állam megalapításának 70. évfordulóján, decemberben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 40 éves ünnepén, 1989 januárjában pedig a kommunista hatalom elleni lázadás szimbólumának tekintett Jan Palach emlékére tüntetésekre került sor Prága utcáin.
Október végén, november elején a csehszlovákiai politikai válság elérte a kritikus szintet. Az országot elárasztották a kelet-német menekültek, akik hosszú ideig a Német Szövetségi Köztársaság prágai nagykövetségén, illetve a város utcáin táboroztak, hogy kijussanak Nyugatra. A csehszlovák vezetés végül úgy döntött, hogy átengedi a keletnémeteket az NSZK-ba. A legtöbb csehszlovák állampolgár számára ez a döntés jelzésértékű volt.
A társadalmi ellentétek a bársonyos forradalom másfél hónapja alatt, 1989. november közepén törtek felszínre Csehszlovákiában, s a nemzetközi diáknap alkalmából rendezett november 17-i tüntetéseken csúcsosodtak ki. November 20-án a Vencel téren 100-150 ezer ember tiltakozott a rendőri túlkapások ellen, és követelte a politikai szabadságjogokat. A megmozdulások rendszeresekké váltak, az elkövetkező napokban – egyes források szerint – 200-300 ezres tömegek tüntettek Prágában.
Az események november 21-én vettek döntő fordulatot. Az ellenzéki Polgári Fórum vezetői és a kormányzat képviselői megegyeztek, hogy a felek tárgyalásokat kezdenek a megoldandó kérdések rendezése érdekében. Ugyanakkor a kommunista párt konzervatív tagjai (Gustáv Husák, Karel Hoffmann, Miloš Jakeš, Jan Fojtík) hatalmuk megőrzése érdekében a még keményebb fellépést fontolgatták, sőt, a népi milícia bevetése is felmerült. November 22-én Ladislav Adamec miniszterelnök kérésére a főügyész vizsgálatot indított a november 17-i események kivizsgálása érdekében. A cseh katolikus egyház feje, Prága érseke, František Tomášek bíboros a hívekhez intézett apostoli levelében leszögezte, hogy többé nem lesz néma követője az eseményeknek.
A tiltakozások nemcsak a fővárosra korlátozódtak: Brünnben is több tízezres tüntetések zajlottak, Pozsonyban 22-én este 60-100 ezer fő követelte a politikai változásokat Ján Budaj, Milan Kòažko vezetésével. A tüntetésen beszédet mondott az 1968-as prágai tavasz emblematikus figurája, Alexander Dubèek is. Szlovákia összes egyetem csatlakozott a prágai diákok követeléseihez, és november 27-re az egész országra kiterjedő sztrájkot hirdettek.
A rendszerváltás rendkívül gyorsan, gyakorlatilag három hét leforgása alatt zajlott le. A berlini fal leomlása, illetve a bulgáriai események hatására a csehszlovák politikai vezetők kevésbé doktriner képviselői is a békés átalakulás mellett álltak ki. A fordulat alig másfél hónapon belül le is zárult, miután megalakult a kommunistákból és a korábbi ellenzék képviselőiből álló koalíciós kormány, és államelnökké választották Václav Havelt.
November 29-én törölték az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepére és a marxista ideológiára vonatkozó kitételeket. A szövetségi parlament külön bizottságot hozott létre a november 17-i rendőri beavatkozás kivizsgálására. A Rudé Právo és a Pravda még aznap elítélték az elmúlt húsz év hibás gazdasági döntéseit, valamint a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as beavatkozását, és Adamec miniszterelnök is hasonló szellemben nyilatkozott a televízióban.
November utolsó napján Pozsonyban is felgyorsultak az események, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a funkcióját 1975 óta betöltő Viliam Šalgoviè lemondott, helyére pedig megválasztották Rudolf Schustert, a későbbi szlovák államfőt. A prágai szövetségi kormány még november utolsó óráiban döntést hozott az osztrák-csehszlovák határon lévő műszaki határzár lebontásáról. Ezáltal a vasfüggöny leomlása Csehszlovákiában is megtörtént.
A szövetségi parlament december 28-án Alexander Dubèeket választotta elnökévé, aki 20 év után tért vissza a politikai életbe. Másnap titkos szavazással Václav Havelt választották meg Csehszlovákia köztársasági elnökévé. Röviddel megválasztása után Havel az ország közvéleménye előtt hitet tett a szabad választások és a demokrácia mielőbbi megteremtése mellett. Igaz, az első szabadon választott parlament megalakulásáig még közel fél évnek kellett eltelnie, de az egykori ellenzéki és politikai fogoly, Václav Havel elnökké választásával a vértelen, „bársonyos” forradalom a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban véget ért.
