240 éves a bélai kastély

Párkánytól (Štúrovo) tizenkét kilométerre fekszik Béla (Belá) község, melynek domináns eleme a rendezett parkkal, golf- és teniszpályákkal büszkélkedő ötcsillagos kastélyszálló, ahol 45 stílusosan berendezett szoba, két étterem, szalonok, olvasóterem, továbbá tárgyaló- és koncerttermek állnak a vendégek rendelkezésére. A „Hotel Château Belá“ nagyszabású családi rendezvények, konferenciák, termékbemutatók színhelye.

2009-ben itt rendezte meg közgyűlését  az egykori Magyar királyság történelmi nemesi családjainak Szlovákiában élő leszármazottait tömörítő Nobilitas Carpathiae polgári társulás. A nemesi közgyűlésen megjelentek az Apponyi, Benyiczky, Benyovszky, Domonkos, Erdődy, Forgács, Cherbanich, Okolicsányi, Práznovszky, Rakovszky, Révay és a Szénássy család leszármazottai. A résztvevők nagyrészt Szlovákiából és Magyarországról sereglettek össze, de képviseltették magukat Németországban és  Nagy-Britanniában élő családok, valamint  II. Katalin orosz cárnő leszármazottai is.

A kastély építését 240 évvel ezelőtt, 1771-ben Török András kezdte el. A munkálatok irányításával Mayer Jakab esztergomi építőmestert bízta meg, aki a francia vidéki barokk stílusában építette fel a kastélyt. 1834-ben özvegy Szerdahelyiné Hunyady Anna bárónővel kötött házassága által a korzikai eredetű Baldácsy (Baldacci) család tulajdonába került a birtok. Ezekben az időkben a kastély fejedelmi fényben pompázott.

Baldácsy Antal egyes források szerint igazi kényúr volt, aki a XIX. század első felében kiskirályként igazgatta birtokát. Máig eleven a szóbeszéd, hogy a jobbágyokkal keményen bánt, és amikor ezt felpanaszolták, hasonló eréllyel lépett fel a hatósági személyekkel szemben is, akik Esztergom vármegye megbízásából érkeztek a birtokra a panaszok kivizsgálása végett.  Baldácsy a hatósági embereket kastélya tömlöcébe záratta, második  feleségét, Makovszky Adél grófnőt pedig féltékenységével gyötörte - ilyen kép él a báróról Bélán és környékén.

Kétszáz év távlatából nehéz elkülöníteni a valóságot a legendától, egy biztos: a közutálatot kiváltó olasz származású báró a bélai kastélyt a vármegye egyik legpompásabb vidéki rezidenciájává fejlesztette,  amelynek főleg a belső termei voltak különlegesek, a falaikat beborító, görög mitológiai jeleneteket ábrázoló freskók miatt.

1892-ben Bródy Zsigmond vásárolta meg a kastélyt a teljes berendezéssel együtt. Bródyra a helybeliek hálás szívvel emlékeznek. Az ő személyéhez kötődik a község első iskolájának megnyitása.  

1910-ben a kastélyt báró Ullmann Adolf vásárolta meg. Halála után, 1925-ben a birtokot  fia, Ullmann György irányította. Az Ullmannok nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a község lakosságával. Ha a szükség úgy hozta, segítettek a rászorulóknak, autójukkal szállíttatták a betegeket a párkányi orvosi rendelőbe. Ullmann György a második világháború után, 1945-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Lányával, Erzsébettel Svájcban telepedett le.

A II. világháború után a kastélyban pár évig mezőgazdasági iskola, majd javítóintézet működött, egy ideig börtönként is szolgált. Ezt követően 1990-ig motoralkatrészek, mezőgazdasági gépek raktáraként használták, mígnem annyira tönkrement, hogy életveszélyessé vált.

2000 decemberében az Ullmann család leszármazottai, Ilona von Krockow grófnő és Matthias gróf visszavásárolták az ősi birtokot, és elindították a kastély szakaszos felújítását, melynek költségei meghaladták az 1,4 milliárd koronát. A kastélyt kovácsoltvas kerítéssel vették körbe, a tetőzetet, és részben a kastély falait is felújították, s kialakítottak egy ízlésesen berendezett borozót.

2001-ben a pincét nyolcmillió szlovák korona értékű modern szőlőfeldolgozó technológiával szerelték fel. A környéken az a hír járja, hogy itt érlelődnek Dél-Szlovákia legjobb borai. Az újonnan felújított bélai kastély reprezentációs célokra is alkalmas. 2007 októberében kétszáz fő részére nagyszabású esküvőt rendeztek itt, Yvonne von Krockow grófnő és Gonzala Mahou részére.

A bélai kastély a szerencsés sorsú felvidéki műemlékek közé tartozik. A rendszerváltás után, mondhatni az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az enyészettől. Nem mondható ez el több tucat egykori főúri lakról, nemesi kúriáról és kastélyról. Nagy részük a rendszerváltás idején már annyira rossz állagú volt, hogy felújításukat senki nem vállalta. Pedig az állam, később pedig új tulajdonosaik, az önkormányazatok sok-esetben szimbolikus összegért megváltak volna tőlük, ám a műemlékvédők kívánalmainak megfelelő helyreállítás vagyonokat emésztett volna fel. A potenciális befektetők nem látták a megtérülés lehetőségét, ezért a rossz állapotú épületeket veszni hagyták.  Így vált az enyészet martalékává sok jobb időket látott  felvidéki kastély és kúria.