1956 – Az elfelejtett forradalom: Hogyan reagált a felvidéki magyarság a magyarországi történésekre?

Nagy Miskó Ildikó 2018. október 15., 17:13

A Fórum Kisebbségkutató Intézet október 23-án, kedden 18 órától a komáromi Tátra moziban tartja 1956 - Az elfelejtett forradalom című dokumentumfilmje ősbemutatóját. Az egyórás alkotás a 62 évvel ezelőtti magyar forradalom csehszlovákiai történéseire, vonatkozásaira fókuszál. A hivatalos filmpremierrel egyidőben, majd a későbbiekben más felvidéki településeken is ingyenes levetítik a filmet.

Aprólékos kutatómunka előzte meg az FKI filmjeinek készítését

A Fórum Kisebbségkutató Intézet (FKI) gondozásában, a Muszkaföldön és a Nyugati fogságban című film után ez a harmadik történelmünket népszerűsítő audiovizuális tartalom. 

„Az általam irányított intézetnek elsődleges feladata a tudományosság művelése és a tudományos eredmények többféleképpen történő közvetítése közösségünk felé.

Meg kell találnunk azokat a csatornákat, amelyeken át jelenkorunk embere, illetve egy tágabb réteg a lehető legjobban elérhető. A dokumentumfilm az intézet számára is új lehetőségeket nyitó olyan műfaj, amelyen át sokkal több emberhez juthatunk el, mint a könyveken keresztül.

Ezért a hazai magyarok szempontjából jelentős történelmi eseményekkel pár éve már sajátkészítésű dokumentumfilmjeinkben is foglalkozunk. Azokat minden esetben aprólékos kutatómunka előzi meg. Például a Muszkaföldön és a Nyugati fogságban című filmünk kapcsán több éves feltáró munkát végeztünk – az egykori hadifogság több száz túlélőjével készítettünk interjúkat“ – mondta el a ma7.sk-nak Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója.

Legújabb filmjük kapcsán elmondta: már az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából is behatóan foglalkoztak a témával, a 60. évforduló apropóján pedig két könyvet is kiadtak.

„Az egyik ilyen dokumentumkötetünket magyar nyelven a Nemzeti emlékezet bizottságával együtt Magyarországon, a másik pedig szlovákul a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetével közösen idehaza jelentettük meg. Azt gondoltuk, hogy eredményeinket egy új dokumentumfilmben még több emberhez kellene eljuttatnunk, ezért készítettük el Az elfelejtett forradalmat. 

A filmben arra fókuszálunk, hogy a 62 évvel ezelőtti magyarországi események idején mi történt Dél-Szlovákiában, illetve a felvidéki magyarság hogyan reagált a magyarországi történésekre. Kíváncsiak voltunk arra, hogy tettek-e valamit, s ha nem, akkor annak mi volt az oka

– fejtette ki.

Visszaemlékezések, szakmai magyarázatok és filmbetétek

Az egyórás filmben néhány hazai magyar közéleti személyiség idézi fel a múltat. Továbbá négy történész is megszólal, valamint színészek és statiszták segítségével rekonstruálják a történteket.

„Az 1956-os események idején diákoskodott hazai jeles egyéniségeink közül a filmben megszólaló Dolník Erzsébet nyugalmazott pedagógus és volt parlamenti képviselő, aki akkoriban megtagadta a kommunista hűségnyilatkozat elfogadását, továbbá Tőzsér Árpád költő és Nagy János szobrászművész, akik részt akartak venni az ´56-os budapesti harcokban. Rajtuk kívül négy történész is segít a hajdani események megértésében. Köztük van az adott korral éveken át foglalkozó Popély Árpád, Vajda Barnabás, Bukovszky László és jómagam.

Az események egyes részletei dramatizált formában meg is jelennek a vetítővásznon: felvidéki színészek, illetve a tömegjelenetekben statiszták rekonstruálják az interjúalanyok által említett eseményeket. Egyúttal élvezetesebbé és könnyebben emészthetővé is teszik a fajsúlyos mondanivalót

– árulta el Simon Attila.

A film elkészítését, illetve a kutatómunka elvégzését a Kisebbségi Kulturális Alap anyagilag támogatta. Alkotói október 23-ra időzítették a film komáromi ősbemutatóját.

„Azt hisszük, hogy a hazai magyarok is e napon érzik át legjobban 1956 jelentőségét. Ezért a film egyidejű, ingyenes bemutatásának lehetőségét több településnek felkínáltuk. Bár a hivatalos premier 23-án 18 órától a komáromi Tátra moziban lesz, de közel két tucat helyszínen lesznek szintén ingyenes vetítések. További településeken pedig október utolsó és november első hetében vetítjük le a filmet, illetve a budapesti filmbemutatóról és további magyarországi vetítésekről is folynak egyeztetések.

A filmet egy DVD-re is feljátsszuk, amelyet eljuttatunk a felvidéki magyar iskolákba, remélve annak felhasználását akár rendhagyó történelem órák keretében

– közölte a történész.

Ezeken a hazai helyszíneken lesz látható az 56-os dokumentumfilm:
Bősi Csemadok-ház - október 23., 19:00 óra
Csallóközcsütörtöki kultúrház - október 23., 19:00
Dunaszerdahelyi kultúrház - október 23., 18:00
Érsekújvári Csemadok-ház - október 23., 17:00
Füleki városi könyvtár - október 23., 16:30
Gútai kultúrház - október 23., 18:00
Ipolysági városi színházterem - október 23., 17:00
Illésházai kultúrház - október 28.
Kassai Csemadok-pinceklub - október 23., 18:00
Királyrévi kultúrház - október., 18:00
Köbölkúti könyvtár - október 23., 16:00
Lévai Reviczky Ház - október 29.
Nagyszarvai kultúrház - október 23., 18:30
Nádszegi kultúrház - október 23., 17:30
Nyárasdi kultúrház - október 23.
Nyékvárkonyi kultúrház - november 29., 17:30
Párkányi Danubius mozi - október 23., 17:00
Peredi kultúrház - október 24., 17:30
Rimaszombati Csillagház - október 23., 17:00
Somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet - október 23., 19:00
Szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola - október 23., 19:00
Vágkirályfai kultúrház - október 23., 17:00
Vágsellyei Magyar Ház - október 24., 18:00

Képgalériánk:
Fotó: FKI

0 HOZZÁSZÓLÁS