HIRDETÉS

170 éve Párizsból indult "a népek tavasza"

hirek.sk 2018. február 22., 11:13
PÁRIZS. Százhetven éve, 1848. február 22-én forradalom tört ki Párizsban, és ezzel megkezdődött "a népek tavasza".

Az 1815-ös bécsi kongresszus a legitimitás elvének alapján próbálta restaurálni a francia forradalom előtti állapotokat. Az Oroszország, Ausztria és Poroszország által létrehozott Szent Szövetség egy évtizeden át sikeresen fojtotta el a régi-új rendet veszélyeztető megmozdulásokat, de ezután a nagyhatalmak egysége megbomlott, mindegyik a saját érdekeit kezdte követni.   

Franciaországban, ahol Napóleon bukása után ismét a "semmit sem tanuló és semmit sem felejtő" Bourbonok fejére került a korona, az 1840-es évek második felére általánossá vált az elégedetlenség. Az 1830-as trónra léptekor még rokonszenvvel övezett, "polgárkirályként" emlegetett Lajos Fülöp ekkor már mélységesen konzervatív irányvonalat vitt, népszerűsége elenyészett. 1846-ban a rossz termés miatt megdrágultak az alapvető élelmiszerek, a gazdasági válság miatt nőtt a munkanélküliség, különösen a párizsi munkásság körében, a polgárság a szavazati jog kiterjesztését követelte. Mivel a király a tüntetéseket nem engedélyezte, az ellenzék banketteknek nevezett nagygyűléseket szervezett. Amikor az 1848. február 22-re tervezett bankettet az utolsó pillanatban betiltották, a köztársaságpárti radikálisok nyílt ellenállást hirdettek meg.   

Február 22-én párizsiak tömege özönlötte el az utcákat, torlaszokat emeltek, és a gyűlölt miniszterelnök, Francois Guizot lemondását követelték, a Nemzeti Gárda osztagai - amelyeket a király a katonaság helyett vezényelt ki, hogy ne szítsa a feszültséget - nem léptek közbe. Lajos Fülöp engedni kényszerült, Guizot másnap távozott. Az örömhír hallatán hatalmas tömeg verődött össze a külügyminisztérium épülete előtt, ahol az egyik katona fegyvere véletlenül eldördült. Ezt sortűz követte, és 41 holttest maradt a kövezeten, kitört a forradalom.   

Párizst elborították a barikádok, és Lajos Fülöp hiába próbálta megmenteni a monarchiát. Február 24-én lemondott kilencéves unokája javára, majd álnéven Angliába menekült. A kis herceget a parlament eleinte hajlandó is lett volna királyként elfogadni, az ülésterembe azonban behatolt a felfegyverzett tömeg, és a megrettent képviselők inkább héttagú, minden irányzatot képviselő ideiglenes kormányt választottak. A kormány, amely a tömeg által körülzárt, közeli Hotel de Ville-ben kezdett tanácskozni, néhány órán belül négy új, radikális taggal egészült ki, köztük volt Louis Blanc és egy Albert néven emlegetett munkás is. A közvélemény nyomására a költő Alphonse de Lamartine, a kormány egyik tagja a szálloda erkélyéről kikiáltotta a második Francia Köztársaságot. A lázas hangulatban komolyan felmerült az is, hogy a nemzeti trikolort vörös lobogóra cseréljék, amit Lamartine ékesszóló szónoklata akadályozott meg.   

Az új kormány a munkásság követelésére minden francia polgár számára deklarálta a munkához való jogot, és a munkanélkülieket foglalkoztató nemzeti műhelyeket hozott létre. Minden 21. életévét betöltött francia polgárnak választójogot adtak, a választhatóság korhatárát 25 évben szabták meg. A szociális reformok kidolgozására bizottság alakult, a munkanap hosszát Párizsban 10, vidéken 11 órában korlátozták, és megtiltották, hogy a munkabérek leszorítására alvállalkozókat alkalmazzanak.   

A testvériség légköre azonban gyorsan szertefoszlott. A szociális intézkedések nem hoztak eredményt, az államkincstár üresen kongott, az utcákon összecsapások robbantak ki. Az április 23-i választásokon a radikálisok kisebbségbe kerültek, az új többség pedig májusban megszüntette a nemzeti műhelyeket. Az elkeseredett munkások június 23-án fellázadtak, barikádjaikat az ideiglenes kormány helyébe lépett végrehajtó bizottság három nap alatt ágyúval lövette szét, a harcokban 1500-an estek el. Az ideiglenes miniszterelnök a felkelést leverő Louis-Eugene Cavaignac tábornok lett.   

Az alkotmányozó nemzetgyűlés fél év munka után, november 4-én fogadta el Franciaország új, demokratikus alkotmányát. Az alaptörvény szerint a parlament egykamarás lett, az államfőt közvetlenül választották, de nem tisztázták megnyugtató módon a két hatalmi tényező egymáshoz való viszonyát. A decemberi elnökválasztáson Lamartine megalázó vereséget szenvedett, ezután visszavonult a politikától. A franciák háromnegyede - nagyrészt nevének köszönhetően - a "nagy Napóleon" angliai száműzetéséből hazatért unokaöccsének, Louis-Napóleon Bonaparténak szavazott bizalmat, aki december 20-án tette le a hivatali esküt.   

A II. Köztársaság csak rövid ideig állt fenn. A kezdetben tehetségtelennek tartott új elnök ügyesen manőverezett, és amikor végleg szembekerült a parlamenttel, 1851. december 2-án nagy elődje példáját követve államcsínyt hajtott végre. Egy évvel később még egy lépéssel tovább ment, III. Napóleon néven visszaállította a császárságot.   

Az 1848. februári forradalom volt a "népek tavaszának" kezdete, a párizsi példát követve Európán forradalmi hullám söpört végig. A Franciaországból érkező hírek gyorsították fel az eseményeket a pozsonyi országgyűlésen is, ami elvezetett a március 15-i forradalomhoz, majd a szabadságharchoz. Az események a kontinensen hasonló módon zajlottak: a különböző ellenzéki erők megdöntötték a kormányzatot, de az egység belső ellentéteik miatt gyorsan felbomlott. A radikálisok, illetve a munkásság megkísérelték saját erejükből folytatni a forradalmat, de az ellenforradalom felülkerekedett, félresöpörve őket és eszméiket. Fennmaradt azonban néhány liberális alkotmány, Magyarországon a jobbágyfelszabadítás, Franciaországban az általános választójog, Közép- és Kelet-Európa területén felgyorsult a modernizáció.

Forrás: MTI
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS