136 éve valósult meg az első telefonbeszélgetés
Alexander Graham Bell 1847. március 3-án született a skóciai Edinburghban. Családja több nemzedékre visszamenően a beszéd kérdéseivel foglalkozott, atyja híres logopédus volt, aki süketnémákat tanított beszélni. Bell is az ő munkáját folytatta, de mikor két testvérét elvitte a tüdőbaj, a zord klíma elől Kanadába, majd az Egyesült Államokba menekült.
A hang mechanikájával és fizikájával foglalkozó kutatásainak új erőt adott, amikor egy süket tanítványával esett szerelembe. Bell olyan szerkezet létrehozásán fáradozott, amely elektromosság útján továbbítja a hangot. Egy napon kísérletezés közben véletlenül savat öntött nadrágjára, és ösztönösen a drót másik végén, egy emelettel följebb tartózkodó asszisztensét szólította: „Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.” Watson lóhalálában meg is érkezett - a szerkezet működött. E szavakkal megtörtént az első telefonhívás, mégpedig 136 éve, 1876. március 10-én.
Bell 1876. február 14-én benyújtotta, majd március 7-én megkapta a 174.465 számon iktatott szabadalmat (sokak szerint a valaha bejegyzett legértékesebbet), egy „eljárást illetve szerkezetet a beszéd és egyéb hangok telegrafikus átvitelére... a beszédet és egyéb hangot kísérő levegőmozgáshoz hasonló elektromos hullámmozgás útján”. De csak órákon múlott, hogy ma őt tekintjük a távbeszélő atyjának és az ő neve szerepel a történelemben, mert ugyanazon a napon Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is szabadalmat kért ugyanilyen elvek alapján készített „messzeszólójára”.
A szabadalmi jogot hosszas és igen heves csatározás után a néhány órával korábbi beadás igazolásával végül Bell kapta meg. A találmányt maguknak követelő feltalálók közül ő mutatta a legnagyobb tehetséget az üzleti életben is. Miután a telefont nem tudta a Western Union cégnek - 10 ezer dollárért - eladni, 1877-ben önálló vállalatot alapított Bell Telephone Company néven, amely perek százait indította és nyerte meg a találmány bitorlása miatt. Az őstelefon persze még nem volt az igazi, a hangot alig négy kilométerre továbbította, úgy, ahogy, gyakorlati alkalmazását csak az Edison által feltalált szénmikrofon tette lehetővé.
A találmány még így is olyan pofonegyszerű volt, hogy teljesen kiábrándította a nagy fizikus Maxwellt, aki sokkal bonyolultabbnak képzelte a szerkezetet.Mégis, ez az egyszerű telefon volt az 1876-os, az Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulóján rendezett philadelphiai világkiállítás nagy szenzációja. A brazil II. Pedro császárra például olyan nagy hatást gyakorolt, hogy „Ez beszél!” felkiáltással el is dobta a kezében tartott kagylót. A következő próbálkozó a híres fizikus Kelvin volt, aki szintén csodálkozott, de a készülék a kezében maradt.
Egy éven belül a telefon világszerte elterjedt, még maga Viktória királynő is felszereltetett egyet a palotájába. Az immár híres és gazdag Bell 1877-ben megnősült, 1882-ben pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Munkássága nem ért véget: feltalálta a fotofónt, amely fénynyalábon vitte át a hangot, grafofón néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet. Foglalkozott süketnémák tanításával, kifejlesztett egy halláskárosodást mérő szerkezetet audiométer néven, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó kifejlesztésével, hangdetektorral, a tengervíz sótartalmának kiválasztásával, sőt, még állattenyésztéssel is.
1919 után tíz évig ő tartotta a vízijárművek sebességi rekordját HD-4 típusjelű gépével (114.04 km/h)1881-ben fémkereső eszközt készített, hogy megtalálja a merénylet után haldokló Garfield elnök testében a golyót. A szerkezet működött is volna, de ez alkalommal hasznavehetetlennek bizonyult: senki nem gondolt ugyanis arra, hogy az elnök teste alól kivegyék a fémrugós matracot, amely így interferált a keresővel. Számtalan egyéb kutatási ötlete volt még, de idő hiányában soknak nem tudott a végére járni.
