125 éve született Kassák Lajos

 Kassák fiatalon bejárta Nyugat-Európa országait, megismerkedett az avantgárd művészettel és irodalommal. Hazatérve a magyar avantgárd mozgalom vezére lett, 1915-ben megalapította A Tett című avantgárd folyóiratot. Antimilitarista kiállása miatt a cenzúra betiltotta a lapot, de Kassák 1916-ban újabb folyóiratot indított Ma címmel. Bár 1919-ben az írói direktórium tagja volt, bírálta a diktatúra rendszerét és kultúrpolitikáját. Folyóiratát a tanácskormány júliusban betiltotta. A kommün bukása után letartóztatták, szabadulása után hajón Bécsbe szökött, ahol újraindította a hamarosan nemzetközi viszonylatban is jelentőssé váló Mát.

Folyóiratai nevelték a magyar irodalom számos képviselőjét (Barta Sándor, Kahána Mózes, Komját Aladár, Lengyel József, Mácza János, Révai József). A képzőművészetben is szabad teret nyitott az ifjú művészek elõtt (Bortnyik Sándor, Máttis-Teutsch János, Nemes Lampérth József, Uitz Béla). 1922-ben Németh Andorral 2X2 címmel újabb - rövid életű - folyóiratot alapított.

Művészi módszereiben Kassák rövidebb-hosszabb ideig, kisebb vagy nagyobb mértékben az összes izmusba belekóstolt. A maga avantgárdváltozatát aktivizmusnak nevezte. Az aktivizmus nem jelentett művészeti programot; elsősorban a művész elkötelezettségét jelenti a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassák társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig pacifista volt; ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve.

1926-ban visszatelepült Magyarországra, ezután jelentette meg az avantgárd megújítására törekvő, rövid életű Dokumentum című folyóiratát, amelyet többek között Illyés Gyulával és Déry Tiborral szerkesztett. Ezt követte 1928-tól az 1938-ban betiltott Munka című folyóirat. A laphoz kötődő fiatal munkások, értelmiségiek számára szervezett önművelő kört, amelynek tagjait a fotó és a rajz felé irányította.

1935-től rendszeresen írt a Népszavába és a Szocializmusba. 1940-ben izgatásért kéthavi börtönbüntetést kapott. 1944-ben teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 1945-ben Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket.

A Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett, szerkesztette a Tanács Alkotás (1947-48) című folyóiratát és a Kortárs (1947-48) című folyóiratot. 1947-ben Baumgarten-díjat kapott.
1949-tõl belső száműzetésbe kényszerült, művei nem jelenhettek meg. 1956-tól térhetett vissza a művészeti életbe, az Írószövetség elnökségének tagjává választották. Legjelentősebb munkája nyolc részből álló önéletrajza, az Egy ember élete.
1965-ben Kossuth-díjat kapott. A magyar avantgárd vezéralakja 1967. július 22-én halt meg Budapesten.