110 éve nyitották meg a Tower-hidat
A Temze két partját összekötő Tower-híd mára London szimbólumává vált. Bár a híd a londoni towerről kapta nevét történelmileg semmilyen összefüggés nincs a két építmény között.
Történetéről tudni kell, hogy felépüléséig a London Bridge-től csupán nyugatra álltak hidak, attól keletre nem. A XIX. század elején London keleti része azonban olyan forgalmas lett, hogy a helyzet tarthatatlanná vált. A gyalogosoknak és a járműveknek több órába tellett, amíg átjutottak az egyik partról a másikra. A londoni városi tanács 1876-ban pályázatot írt ki egy olyan híd terveinek elkészítésére, melynek felépítése nem akadályozná a folyami forgalmat.
A pályázatra 50 pályamű érkezett, közötte 1884 októberében a városi építész, Horace Jones és társa, John Wolfe Barry győztes pályázata. Nyolc év, öt fővállalkozó és 432 építőmunkás kellett ahhoz, hogy a híd felépüljön.
A folyómederbe ágyazott két pillér viseli az építmény 11 000 tonnás acélvázát, melyre portlandi kőből és gránitból húzták rá a híd „köntösét". Két tornya közé a középkort idéző, házakkal beépült hídtornácot húztak. Fehér ablakkeretei, erkélyei, tornyocskái gótikus jelleget kölcsönöznek a hídnak.
A Tower Bridge tulajdonképpen kettős híd: az alsó szakasza felnyitható, alatta tengeri hajók is elférnek, miközben a gyalogosok a 43 méter magas felső hídsoron is közlekedhetnek. 1894-ben a Tower-híd volt a legnagyobb felnyitható híd a világon.
Akkor még gőzgépek termelték az emeléshez szükséges energiát, melyet hat masszív hidraulikus akkumulátorban tároltak, hogy a kellő pillanatban rendelkezésre álljon. Bonyolultsága ellenére a híd 86 fokos szögben történő felnyitásához csupán egyetlen percre volt szükség!
Bár a mai napon hidraulikusan emelkedik a híd, 1976 óta már nem gőzgépek, hanem olaj és elektromosság adnak ehhez energiát. A Tower-híd két gótikus kőtornyában kiállítás mutatja be a híd történetét, ahol megtekinthetőek az eredeti gőzgépek és akkumulátorok is, kilátójából pedig csodálatos panoráma nyílik a városra.
