Zöld utat kaptak a nagyobb idősotthonok
Kati néni közelít a nyolcvanöt felé. Évről évre nehezül a mozgása, egyre több segítségre szorul. Két gyermeke felváltva gondozza, de egyre inkább fáradnak. Nem csupán édesanyjuk testi hanyatlása miatt szenvednek, sokkal jobban fáj nekik, hogy mentálisan is leépül. Egyre többször kerül szóba köztük, hogy a mamának és nekik is jobb lenne, ha idősotthonban helyeznék el. A gondolatot rendre elvetik ugyan, de az újból meg újból visszatér. Már érdeklődtek is pár helyen, sőt volt olyan otthon, amit meg is néztek. Mindketten érzik, hamarosan olyan döntést kell meghozniuk, ami akár lelkiismeret-furdalással is járhat.
Szlovákia a leggyorsabban elöregedő európai országok közé tartozik. Az orvostudománynak és a modern gyógyszereknek köszönhetően egyre tovább élünk. A kilencven év felettiek száma nő, jelenleg 26 ezer ilyen korú ember él az országban. A születésszám viszont drasztikusan csökken. Tavaly elérte a történelmi mélypontot és a gödörből nemigen fog „kikecmeregni”.
Öregség: betegség, tartja a mondás. Mi tagadás, a hosszabb élet azt is magával hozza, hogy annak utolsó éveit nagy eséllyel úgy töltjük el, hogy másokra szorulunk. Ez pedig óriási testi-lelki megterhelés lehet a családnak és nem kis logisztika. Aki csak teheti, otthon gondozza idős szülőjét, saját maga vagy gondozószolgálat segítségével. Idősotthonba legtöbbször már csak akkor kerül, amikor magatehetetlenné válik és az otthoni gondozást tovább már nem tudja megoldani a család.
Kapacitásnövelés
Minden társadalom tükre, hogyan gondoskodik az idősekről, hiszen az élete utolsó fázisában lévő embernek is kijár a tisztességes bánásmód, a megfelelő ellátás, a kedves szó. A parlament nemrég elfogadta a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, amely 40-ről 100 főre emeli az idősotthonok lehetséges befogadóképességét. A magyarázat szerint egyre nagyobb irántuk az igény, hosszú a várólista, több férőhelyre van szükség.
Aki járt már nagyobb és kisebb idősotthonban, a különbséget azonnal észreveszi. Sokkal családiasabb a kisebb, és az embernek az az érzete támad, hogy a gondoskodás is személyre szólóbb. Úgy látszik, ezt a politikusok is tudják, mert a törvénymódosításban benne van az is, hogy ha egy intézményben 100 lakó él, őket kisebb, egyenként 20 fős egységekbe osztanák.
A nagyobb intézmények engedélyezésének gazdasági oka is van, a működtetők szerint 100 fő alatt nemigen rentábilisak.
A kisebb intézmények pártján állnak azok a szervezetek, amelyek a fogyatékossággal élőket képviselik, valamint a fogyatékossággal élők jogainak biztosa. Nem támogatják a férőhelyek számának növelését. Attól tartanak, hogy ha az intézmények elveszítik közösségi jellegüket, és ha nagyobbá válnak, az az ellátás színvonalának romlásához vezethet. Úgy vélik, visszatérünk a tíz-húsz évvel ezelőtti áldatlan állapotokhoz. Az idős embert ugyanis nem elég csak megetetni, ellátni, hanem megfelelő időtöltést, programokat is kell nekik biztosítani. Emellett a megfelelő számú dolgozó hiányától is tartanak.
Elérhető szolgáltatás maradjon
Pongrácz Kálmán, a dunaszerdahelyi idősotthon igazgatója szerint kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy a nagy állami támogatásokból felhúzott 30-40 fős idősotthonok egyszerűen nem tarthatók fenn, nem gazdaságosak, kapacitást kell növelni.
Bennünket ez igazából nem érint, mert nekünk 90 férőhelyünk van. Eredetileg 100 fő volt a befogadóképesség, azt vittük le tízzel. Ami viszont felháborító, hogy a magánintézmények 309 euróval többet kapnak egy főre, mint mi. Ilyen feltételek mellett elég nehéz konkurálni például a fizetésekben, de másban is. A módosítás egyébként azt jelenti, hogy egy épületben lehet maximálisan száz fő. Kettőben már lehet kétszáz. Ha csak a magunk intézményéről beszélek, biztosan állíthatom, idős lakóink megkapnak mindent, amire szükségük van. Minden szolgáltatást, terápiát, programot. Jóval megfizethetőbb áron, mint egy magánintézményben. Különben külföldön akár több ezer főt ellátó mamutintézmények is vannak. És jól működnek
– mondja.
Nem rejti véka alá, hogy a legtöbb lakójuk már akkor érkezik az otthonba, amikor olyan állapotba kerül, hogy a család a gondozást már nem tudja megoldani. A hozzátartozók a legtöbbször szinte a végsőkig kivárnak az idősotthoni elhelyezéssel.
– Természetesen ahány idős ember, annyi sors. Nálunk havi 520 eurótól kezdődik ellátás. Akinek 450 eurós a nyugdíja, ezt nem tudja kifizetni. Ráadásul van egy védett nyugdíjrész is, ami jelenleg 74 euró, amit gyógyszerekre, egyéb kiadásokra költhet. Ez azt jelenti, hogy havi 144 euró hiányzik az ellátási költségekből.
Megjegyzi még, hogy a drága magánintézményekben semmivel sem nyújtanak többet vagy jobbat, mint egy városi fenntartásúban. Lehet, hogy azok mutatósabbak, modernebbek, újabbak, de a szolgáltatásokban nincs lényeges különbség. Az árban viszont hatalmas.
– Természtesen az, hogy nálunk a mamáról vagy papáról 24 órában gondoskodunk, nem jelenti azt, hogy a hozzátartozók, a gyermekek, az unokák ne jöhetnének hozzá, amikor csak akarnak. Valahol azt látni, hogy a gombamódra szaporodó magán idősotthonok vállalkozásként, üzletként tekintenek az idősgondozásra. De hogyha nem lehetne keresni vele, akkor csak az állam tudna ilyen intézményeket fönntartani. Az meg, elég jól láthatóan, nem akar – fűzi hozzá Pongrácz Kálmán.
Eladom a házam…
A nálunk fejlettebb országokban az emberek jó része saját maga gondoskodik arról, hogy időskorban megfelelő életszínvonala legyen, megkapja a neki járó ellátást. Eladják lakásukat, házukat, pénzzé teszik vagyonukat és abból meg a nyugdíjból fizetik a házhoz járó, vagy egyenesen ott lakó gondozó(ka)t, vagy az idősotthoni ellátás tetemes költségeit. Természetesen ilyenkor a gyermekek rosszul járnak, hiszen nincs örökség, viszont nem kell gondoskodni a mamáról, a papáról, ha megöregszik és megbetegszik.
Ez a szemlélet mintha hozzánk is kezdene begyűrűzni. Az ötvenévesek generációja már ilyen konstrukcióban kezd gondolkodni élete alkonyáról. Ők már nem szeretnék gyermekeiket azzal terhelni, hogy munkájuk és családjuk mellett még róluk is gondoskodjanak.
Eleve arra készülnek, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is egy ideig még dolgozniuk kell, és ha erejük fogytán lesz, akkor életbe lép az öngondoskodás. Végül is az idősotthon egyáltalán nem börtön, ha egészségük engedi, ki-be járhatnak, a gyermekek és az unokák pedig bármikor jöhetnek.
Megjelent a Magyar7 2026/42. számában.
