Zobordarázstól a liptói gerincekig

2020. május 9., 12:24
Kenyeres Oszkár

Este a vármegye közönsége a vármegyeháza összes termében fényes estélyt adott. Másnap egész népáradat indult fel hosszú kocsisorban a Zobor-hegyi emlékoszlophoz. A közönség legnagyobb része díszmagyarban volt.

A várdomb alatt mozsarak dörögtek, mialatt az emlékoszlop mellett Bende Imre nyitrai püspök nagy papi segédlettel ünnepélyes szentmisét, később teljes püspöki ornátusban főpásztori beszédet mondott. Ily ünnepélyes keretek között avatták fel 1896-ban a millenniumi emlékművet a Nyitra feletti Zobor-hegyen. Az alispán még áldást mondott a hazára, a megjelent előkelőségek között ezüstérméket, a nép között pedig rézérméket osztottak szét, aztán estére megsütötték a legnagyobb ökröt is. Mindenki elégedetten tekintett le a hegyről, és nézett szét a Zoborvidéken, ahol Árpád vitézei foglaltak hont egy ezredévvel azelőtt.

Pár év múltán egy szakállas nagyságos úr járta be a Zoboralját, hogy eufonnal rögzítse a falvak népének ajkán felcsendülő nótákat, hogy aztán azok a magyar népzene kincseivé váljanak. Imígyen Kodály Zoltánnak köszönhetjük a Csitári hegyek alatt vagy éppen az A jó lovas katonának kezdetű népdalt, illetve számos itt gyűjtött népballadát is. Két pillanatkép a boldog békeidőkből, amikor még senki sem gondolta, hogy száz év múltán már csak a millenniumi emlékmű csonkja lesz meg a Zobor-hegy tetején, és a magyarság a XXI. század elején utolsó évtizedeit éli a hegy lábánál. Kodály még magyar népdalokat gyűjtött itt, a Hazajáró magyar szót.

nyitra_felett.jpg

A Nyitra folyó lapálya fölött egy hatalmas dolomitrögön áll Zobordarázs Árpád-kori temploma. A XII. században, Szent Mihály arkangyal tiszteletére épített templomnál jobb kiindulópontot nem is találni, hogy egy kis sétára induljunk a környéken. Itt van például Nyitra, amelynek történelmi levegőjét ma már csak bizonyos városrészekben tudjuk magunkba szippantani. Mielőtt a történelmi városmagba érnénk, át kell kelni az óváros köré épült csehszlovák Nyitrán is, amelynek nagyban köszönhető, hogy a száz évvel ezelőtti 60 százalékos magyar többségből mára 2 százalékos kisebbség lett. Kell tehát némi elvonatkoztatóképesség, hogy a lakótelepek árnyékában felidézzük Szent László, Esze Tamás vagy éppen Prohászka Ottokár alakját.

Zsérén, Alsócsitáron, Kolonban, Gerencséren már Kodály nyomában jártuk be a Kárpát-medence legészakibb magyar nyelvszigetét. Gerencséri utca, végig piros rózsa – szólt a dal még a színpadon, aztán, ahogy vége a műsornak, már szlovákul folyik tovább a diskurzus. És ha megkérdezed tőlük, magyarok-e, a válasz csak ennyi: nem, csak az apám és az anyám volt az.

Zoboralja volt az a hely is, ahol először szembesültünk azzal, hogy a nagymama nem ért szót az unokájával, mert előbbi csak magyarul, utóbbi csak szlovákul tud. A pesszimizmusra tehát minden okunk megvan, hiszen csak a Zoboralján majd’ annyi magyar veszett el az utóbbi 30 évben, mint a mohácsi csatában.

Erről is meséltünk az itt forgatott filmünkben, de leginkább azokról, akik minden nyomás ellenére a végsőkig kitartanak a Zobor-hegy lábánál.

a_zserei_hagyomanyorzok.jpg

Némi keserűséggel, ugyanakkor nagy adag reménykedéssel indultunk tehát tovább Zoboraljáról. Utunk következő állomásai a Nagy-Fátra és a Liptói-havasok voltak. Itt, északon már mutatóban is alig akad magyar, annál több magyar emlék, amelyeket a hegyek bejárása előtt lajstromba is vettünk. Szklabonya, Znió, Blatnica vára történelmünk fontos helyszíne; utóbbihoz kapcsolódik például a „lakatot tesz a szájára” mondásunk is: a gaztettek sokaságát elkövető Ménhárd lovag állkapcsára került lakat, hogy többet ne hazudhasson.

A török veszély elmúltával a magyar várurak leköltöztek a Turóci-medencébe, és ott építettek reneszánsz várkastélyokat. Napjainkban Pribócon, Kistorboszlón, Turócdivéken, Mosócon, Blatnicán a Prónayak, a Moysok és a Révayak kastélyai kelnek szépségversenyre egymással. Necpálon mindjárt négy kastély is épült a XVII. század után. A Justh család ősi fészke felett, egy dombon áll a Szent László tiszteletére szentelt XIII. századi gótikus templom, míg vele szemben, a falu másik dombján az 1843-ban épített evangélikus templom. Mindez csak azért érdekes, mert ennek az evangélikus templomnak a helyén egy evangélikus fatemplom állt a XVIII. század végén. Abban a fatemplomban pedig két olyan necpáli születésű gyermeket kereszteltek meg az 1790-es években, akik fél évszázad múltán örökre beírták magukat a magyar történelembe.

A szlovák Hrúz Mária a szabadságharc költőjével ajándékozta meg a nemzetet, míg a német Lahner György egyike volt az aradi tizenháromnak. Ma mindkettőjüknek magyar nyelvű emléktáblája van Necpálon.

Hogy az 1791-ben született Hrúz Mária és az 1795-ben született Lahner György gyermekként valaha játszott-e vagy beszélt-e egymással a necpáli utcán, azt talán soha nem fogjuk megtudni.

Az 1790-es évek óta Turócban és Liptóban is nagyot fordult a világ, de mit sem változott a hegyek képe: a Nagy-Fátra és a Liptói-havasok ma is régi fényükben emelkednek a Vág és a Turóc völgye fölé, és állnak őrt az Északnyugati-Kárpátokban. Utóbbi hegység káprázatos paravánként emelkedik a történelmi emlékekben gazdag Liptói-medence fölé. A Tátrai Nemzeti Park részét képező havasnak a turizmus szempontjából még előnye is van a Magas-Tátrával szemben, hiszen a mintegy 36 km hosszú gyephavas főgerincén jól kiépített, könnyen végigjárható turistaösvény halad.

a_rohacsi-tavak.jpg

Azért a Hazajáró csak megtalálta a legmarkánsabb formakincsekkel rendelkező, 2000 méter fölé nyúló gerincszakaszát, a Rohács-hegycsoportot, amit éles, csipkézett ormok és lent, a katlanokban csodálatos tengerszemek fémjeleznek. Ezek a csúcsok és a Rohácsi-tavak jelentették 2012. őszi felvidéki utunk végállomását.

Igen hosszú volt az út idáig Zobordarázstól, de aki megnézte a fenti tájakat bemutató filmjeinket, azt biztosan nem kell meggyőzni, hogy egyszer keresse fel az ezer arcával, szelíd vadságával és történelmi levegőjével magával ragadó tájainkat.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/19. számában.

Kövesse facebook oldalunkat is!