2018. január 27., 17:48

Zidane kész lemondani

A Real Madrid csapata története egyik legnagyobb válságát éli át a pályán, hiszen a klub ember emlékezet óta nem szerepelt ennyire rosszul a bajnokságban - negyedikek a bajnokságban, 19 ponttal a listavezető Barcelona mögött, és éppen ugyanennyivel a már kieső helyen álló Deportivo La Coruna előtt -, hazai pályán estek ki a Király-kupából a Leganésszel szemben, és már csak a Bajnokok Ligájában van esélyük trófeát nyerni.
201801271606370.20180127fbl-topshots-horizontal.jpg

Ott azonban a hozzájuk képest ihletett formában lévő Paris Saint-Germain vár rájuk, azaz nincs garancia az újabb címvédésre, de még csak a továbbjutásra sem.

"Ha úgy gondolnám, hogy az üzenetem nem ment át a játékosoknál, akkor készen állnék arra, hogy akár már holnap távozzam a klubtól" – idézik lapok Zinedine Zidane-t, aki egy korábbi öltözői beszédére utalt, amelyben arra biztatta a játékosait, hogy továbbra is higgyenek magukban és harcoljanak az utolsó pillanatig.

A francia szakember őrületes hullámvasúton ül Madridban: két szezon alatt előbb a klub legsikeresebb idényét produkálta, úgy, hogy mérkőzést is alig veszített a csapat, majd jóformán ugyanazzal a kerettel a Real Madrid történetének legrosszabb szezonját futja.

„A futball teli van jó és rossz pillanatokkal. Próbálom megfordítani a jelenlegi helyzetet, és még mindig elég erősnek érzem magam hozzá. Ha nem így lenne, az elég nagy gond lenne. Próbálok hinni a munkámban, és fejlődni mint edző – mondta Zidane, leszögezve, hogy soha senki nem tudja elvenni tőle, hogy örömét lelje a fociban.Így vannak ezzel a játékosok is, úgyhogy ez nem az ő hibájuk. Sok minden szerepet játszik abban, hogy most így állunk, és nem csak az eredmények– váltott rejtélyesre Zidane.

Az biztos ugyanakkor, hogy az eredmények nagyon is fontosak: amennyiben a Real Madrid kikap szombaton délután Valenciában (ahol 2014 óta nem tudtak győzni), akkor könnyen lehet, hogy Zidane valóban már holnap távozik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.