Vonult a század a felvidéki Aranykertben - KÉPEKKEL
A szeptemberi hónap utolsó hétvégéjét írjuk. Messziről kacsingat ránk az ősz, de a mostani nyár szívósabb, nem szeretné elengedni az irányítást, és napsugaraival kívánja diktálni a tempót. Bár ilyenkor a reggelek már hűvösebbek, és előfordul, hogy fátyolos köd bolondítja a tájat. Javaslom az olvasónak, ha csak a sorok között, de húzzuk magunkra a túrabakancsot, és induljunk kiadós természetjárásra. Merre vezessen aktuális utunk? Hát a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet által, hetedik alkalommal megszervezett, mindig príma Csallóközi Túra programjára, ahol a Kárpát-medencei magyarság kis szelete jön össze pár kilométeres túraszeánszra.
Az aktuális rajt a nyárasdi termálfürdő területére volt kiírva. A szervezői feladatokat idén is várkonyi túratársam, Méhes Attila vállalta magára. Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Nos, ez a szervezési munkálatokban is megállja a helyét, ugyanis Attila mellett Szüllő Judit koordinálta a programot. Segítségükre voltak a helyi segítők, akik biztosították a regisztrációt, na meg a koccintani valót. Jómagam további két tapasztalt túratársat igazoltam le a napra. Több mint száz belevaló ember jött össze, hogy azután nagy elánnal, húsz kilométeren át tapossa a húsos csallóközi földeket.
Az indulás előtt a termálfürdő vezetője, Varga Viktor köszöntötte a túrabakancsosokat. Miután ez letudva, indulhatott vén kontinensünk legnagyobb folyami szigetén, a hazai pályán, a világlátás. A túra első szakasza érintette a Tőkési-ág mentét, ahol Németh Erik tartott részletes beszámolót az itteni flóra és fauna világáról. Innen a századunk tovább menetelt Vásárútra, egészen a barokk stílusú Páduai Szent Antal katolikus templomig. Mielőtt lerohantuk volna a Dolce Vita cukrászdában ránk várakozó zsíroskenyereket, előtte a helyi plébános beszélt a templom és a falu történelméről, majd a falu Kossuth-emlékművénél koszorúztunk.
Bendőnket megpakolva kipihenten folytattuk utunkat a felvidéki Aranykertben. A régió ezen térségében én sem jártam, így mindenképpen öröltem, hogy a szervezők errefelé álmodták meg az idei túrát.
Érintettük a vásárúti kavicsbányatavat, majd elérkeztünk a Csanádi tőzegláp területén lévő bányatóhoz. A tavaknál a Nyárasdi Horgászszövetség elnöke, Horváth Zsolt fogadta a csapatot, aki izgalmas történeteket mesélt a vízparti életről, a halállományról és a tavak történetéről. Ide érkeztek a szervezők munkáját segítő csapat is, akik biztosították a folyékony nedűt és a fincsi süteményeket úgyszintén.
A jókora szusszanás után menni kellett tovább. Utunkat végig pompás időjárás kísérte. Bár egy adott szakaszon jómagam és pár túratársam sikeresen benézte az útvonalat, és belevetette magát a harsogó zöld sűrűjébe, ahonnan út nem volt tovább, ettől függetlenül, gyors lábtangóval sikerült beérni a túratársaság magját. A túratáv második felében jó minőségű aszfaltos töltésen haladtunk. Mondtam magamban, errefelé lehet aztán bicajjal süvíteni. Szerencsére a monoton gyaloglást mindig megakasztotta egy kiváló beszélgetés az egyik túratárssal. Évek elteltével a túratársak többsége ismerős arcokként jelenik meg, és mindig akad kedves szó egymás felé.
A nyárasdi termálfürdőtől indultunk és körtúra keretén belül oda érkeztünk vissza. Emléklap, kitűző és finom gulyás várta a megfáradt századot. Mindenkinek járt az ölelés és a vállveregetés, az újabb túra a Csallóköz mikrokozmoszában sikeresen letudva. Reméljük, a szervezők a jövő évre szintén kitalálnak valami jóféle útszakaszt, mivel a csallóközi táj hemzseg a természeti látnivalóktól.
A vidéken járva, mintha a víz és a föld ősi szövetségbe lépne. Az ártéri erdők mélyén, a holtágak mozdulatlan tükrében és a füzesek közt gomolygó párában még ott dereng a régi vízi világ, amelynek emléke a falvak meséiben él tovább.
Szokás mondani, minden táj egy-egy lelkiállapot. Jó hír, ezt itt megtalálod. Csak tessék elindulni!