Vitatható a gépkocsik műszaki ellenőrzésének liberalizációja
Jelenleg korlátozott a vizsgaállomások száma, az új szabályok szerint viszont bárki nyithat majd, aki eleget tesz a megszabott feltételeknek.
A kormány már elfogadta a gépkocsik közutakon való közlekedése feltételeit szabályozó törvény módosítását. A közlekedési minisztérium reményei szerint a műszaki ellenőrzést végző állomások szolgáltatásai ezáltal javulni fognak. Érsek Árpád közlekedési miniszter szerint jelenleg műszaki vizsga nélkül 130 ezer, emissziós vizsga nélkül pedig 120 ezer gépkocsi közlekedik az utakon.
A közlekedési tárca a módosított jogszabály szerint nem kellene, hogy járásonként meghatározza a műszaki és emissziós vizsgaállomások számát. Az ilyen állomások üzemeltetési engedélye kérvényezéséért az eddigi 200 euró helyett 600 eurót kell majd fizetni. A módosítás szerint az engedély kiadásáért ugyancsak illetéket kell fizetni.
„A műszaki ellenőrző állomások liberalizációjának célja elsősorban a szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása. Nem a gépkocsivezetők bírságolása a célunk, de a módosítástól azt várjuk, hogy biztonságosabb és környezetbarát autók közlekedjenek közútjainkon, illetve csökkenjen az ellenőrzésre való várakozási idő. A vizsgaállomások számának növelésével javul az elérhetőség, egyszerűbb lesz a rendszeres műszaki és emissziós ellenőrzés is” – tájékoztatott Karolína Ducká, a közlekedési tárca szóvivője.
A minisztérium annak ellenére, hogy minden megtesz az állomásokon való várakozási idő csökkentése végett, még mindig nem tudja megmondani, mennyi is az pontosan. „A várakozási idő rendkívül egyedi, függhet az ügyfélfogadási rendszertől is” – jegyezte meg Ducká.
Javulnia kellene a gépkocsik műszaki állapotának
Amennyiben javulna a szolgáltatás színvonala, javulnia kellene a szlovákiai gépkocsik műszaki állapotának is. A Műszaki Vizsgaállomások Nemzeti Társulása (NA STK) viszont úgy véli, az új jogszabály éppen ellenkező hatással bír majd.
„ Véleményük szerint a vizsgaállomások hálózatának ellenőrizetlen megnyitása felelőtlenség, hisz ha bárki nyithat STK-t, ki fogja az igénylőket ellenőrizni? Főként ha azonnal be is zárhatja boltot. A liberalizáció buktatóival és következményeivel később nehezen fogunk tudni szembeszállni, ha a közúti közlekedésre alkalmatlan autók már az utcákon lesznek” – mutatott rá a társulás.
A közlekedési minisztérium számol a szakmai felügyeletet végző személyek számának emelkedésével. Ráadásul azt állítják, a törvénymódosítás bevezetését követően a vizsgaállomások számára ugyanolyan szigorúak lesznek a szabályok, mint eddig, csak a számukat nem szabályozza majd az állam.
A Műszaki Vizsgaállomások Nemzeti Társulása kompromisszumos javaslattal állt elő, javasolta az állomások könnyen ellenőrizhető létszámmal való növelését. „A piac érzéseink szerint már most is eléggé telített, hisz a kihasználtságuk átlagosan 50 %, tehát a várakozási idő nem általános probléma, csakúgy, mint a vizsgaállomások árképzése sem” – jelezte a társulás. Szlovákiában jelenleg 110 szubjektum 130 műszaki ellenőrző állomást üzemeltet.
Lengyelországban csökkentek az árak
A társulás mindemellett állítja, senki sem tudja, mennyi a várakozási idő, ugyanis eddig senki nem mérte. Az egyes üzemeltetők csak azt tudják, átlagosan mennyi időt vesz igénybe egy-egy kocsi ellenőrzése. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a szomszédos államokban szerzett tapasztalatokra. Lengyelországban például szintén liberalizálták a műszaki vizsgák piacát, s ott a vizsgáért 25 eurót kell fizetni.
A minisztérium a bírságok csökkentésével is arra szeretné ösztönözni a gépkocsivezetőket, hogy végeztessék el a műszaki ellenőrzést. „A minisztérium javasolja, amennyiben a gépkocsi üzemeltetője a felszólítást követő 15 napon belül elvégezteti a műszaki vizsgát, esetleg gépkocsiját törölteti a nyilvántartásból és kifizeti legalább a bírság 1/3-át (55 eurót), ezzel a teljes összeget kifizetettnek tekintik” – nyilatkozta Ducká.

