Vigyázat, veszélyesek a napsugarak!
POZSONY, PRÁGA. Örülhetünk a korán beköszönő nyárnak, de nem szabad megfeledkeznünk a hőséggel párosuló veszélyekről sem. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) jelentése szerint délről-délnyugatról nagyon meleg, trópikus eredetű légáramlat érkezik vidékünkre.
Ezen a hétvégén már nyáriasan öltözködhetünk, akár strandolhatunk is - ha van rá lehetőség - de az orvosok szerint csak magas védőfaktorú napolajjal, vagy krémekkel felvértezve szabadna kifeküdni a napra. Bizonyított tény ugyanis, hogy a tavaszi napsugarak a legártalmasabbak.
Miroslava Jechortová prágai bőrorvos is arra figyelmeztet, hogy a tavaszi napsugarak a legagresszívabbak. Aki nem védekezik, bőrpírral és napekcémát előidéző elsőfokú égési sérüléseket szerezhet. Az efféle panaszok már orvosi ellátásra szorulnak, mivel kiütések és hólyagok is keletkezhetnek a bőrön.
„Kezdetben fontos legalább 50-es védőfaktorú krémeket használni, később már a 30-as és 20-as faktorú is megvédhet bennünket a leégéstől“ – idézi a doktornőt a topky.sk portál. Mint mondta, ez a legrosszabb időszak, hiszen az egész télen kabát alatt rejtegetett bőrünket hirtelen tesszük ki az intenzív sugárzásnak. "Csakhogy a bőrünk erre nincs felkészítve, ezért az égési sérülések akár 15-20 perc alatt is kialakulhatnak“ - hangoztatta a prágai bőrorvos.
A mentők ugyancsak óvatosságra intenek. A hirtelen beköszöntött kánikula ugyanis nemcsak az idült betegeknek, hanem a teljesen egészséges embereknek is egészségügyi panaszokat okozhat. "A gyermekeknek naponta legalább 2, a felnőtteknek pedig 3 és fél liter folyadékot kell fogyasztaniuk! Ha pedig 11 és 15 óra között a szabadban tartózkodnak, okvetlenül kenjék be a bőrüket magas védőfaktorú krémmel! Csupán ilyen intézkedésekkel előzhetjük meg a várva várt nyárias időjárás káros mellékhatásait" - hangzik a bőrgyógyász szakember tanácsa.

Forrás
Topky.sk