2021. május 16., 17:46

Vigyázat, csalok! 110 éve született Rodolfo

Az idősebbek még nyilván jól emlékeznek Rodolfora, a zseniális magyar bűvészre, akinek ismert mondása volt: Csak a kezemet figyeljék, mert csalok! 

Zseniális bűvész
Fotó: ma7
Rodolfo

A 110 esztendeje, 1911. május 16-án Gross Rezsőként született mester egy érdekes találkozásnak köszönhette, hogy a bűvészi pálya vonzásába került.

13 éves korában barátaival a Dunában fürdött, amikor egy férfi fuldokolni kezdett. Ő sikeresen kimentette, és mint kiderült egy kínai gyöngyárus volt az illető, aki hálából megtanította egy bűvésztrükkre. Ehhez négy kavics és két zsebkendő kellett.

A trükkel másnap már a környékbeli gyerekeket szórakoztatta a Mátyás téren. Itt találkozott a kiváló amatőr bűvésszel, Ódry Zuárddal, a színész Ódry Árpád bátyjával, aki ekkor az Amatőr Bűvészklub elnökségi tagja volt. Ódry pártfogásába vette, fellépéseire magával vitte a tehetséges ifjút, s ő maga adta neki a Rodolfo művésznevet.

Két év alatt megtanította az alapfogásokra, melyekből önállóan fel lehetett építeni a mutatványokat. Rodolfo ezek után könnyűszerrel letette a hivatásos artista vizsgát, így 1931 januárjában a Magyar Artista Egyesület tagja lett, s megkapta a működési engedélyt. Ám nem csak bűvészkedett, Rozsnyai Sándortól, az Arizona mulató tulajdonosától a színpadi lopás magasiskoláját sajátította el.

A fellépés alatt bámulatos ügyességgel, észrevétlenül pakolta ki egy-egy néző zsebeit, lopta le nadrágtartóját vagy nyakkendőjét. A végén persze a közönség előtt mindent vissza is adott. Magát a világ tíz legügyesebb zsebese közé sorolta.

Gyerekkorától kezdve kitartóan gyakorolt. Amíg a többiek futballoztak, ő naponta több órát állt a tükör előtt, s elismételt, begyakorolt újra és újra minden mozdulatsort.

Szakmai csúcsán saját bevallása szerint nyolc, de később, élete végéig is legalább négy órát trenírozott minden nap. Megszállott volt. A szorgalom és tehetség mellett azonban szerencse is kellett a sikerhez, s neki megadatott. Még a háború, a munkaszolgálat sem tudta megtörni pályáját.

Ötvenedik születésnapján az Érdemes Művész, nyugdíjba vonulásakor a Kiváló Művész kitüntetést vehette át, elsőként az artisták közül. Bejárta az egész országot és a fél világot, s olyan művészekkel együtt lépett fel, mint Karády Katalin, a két Latabár, Feleki Kamill, vagy Alfonzo.

Több könyvet írt, tanított az Artista Akadémián és az Állami Artistaképzőben, 1967-től pedig már állandó meghívottként vett részt a Bűvész Világkongresszusokon. Ugyanakkor óriási érdeme volt az új Fővárosi Nagycirkusz felvirágoztatásában.

Művészetét az akaraterő és a szorgalom eredményeként megszületett csoda és sajátos báj jellemezte. Beszélő bűvészként karizmatikus egyéniségével, humorával magával ragadta közönségét. Játszott, s valójában ő maga volt a bűvészet.

Hitvallása is a következő volt:

Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.”

Minden idők egyik legnagyobb beszélő kézügyességi bűvésze és zsebtolvaja volt; rengeteg trükköt ismert a bűvészet minden területéről, ezek közül – saját elmondása szerint – körülbelül ezret tudott bármikor színpadképesen.

Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. Négy nappal felesége halálát követően, 1987. január 25-én hunyt el Budapesten.

Megosztás
Címkék