Veszélyes ausztrál ritkasággal gyarapodott a Debreceni Állatkert
Hosszú előkészítő munka után január 30-án sisakos kazuár érkezett a cívisvárosba a lengyelországi Łódź város állatkertjéből az Európai Fajmegmentő Program keretében. A Debreceni Állatkert célja, hogy a világ legveszélyesebb madara Magyarországon is szaporodni tudjon, hiszen erre soha nem volt még példa.
A nagyközönség számára már mától látható, közel 4 éves hím érkezésével Magyarországon 5 egyedre nőtt a kazuárok állománya. Az állatkert reményei szerint a daliás hímet elfogadja majd párjaként az intézményben élő nőstény és a jövőben tenyészeti sikerekről is beszámolhatnak.
A sisakos kazuár (Casuarius casuarius) egyike a Délkelet-Ázsia és Északkelet-Ausztrália trópusi esőerdőiben őshonos három kazuárfajnak.
Földünk legveszélyesebb, második legnehezebb és harmadik legmagasabb madara alapvetően tart az embertől, de igen ingerlékeny; csőrével, karmos lábával és sisaktarajhoz hasonló, jellegzetes szarukinövésével – amely futás közben a faágakkal szemben is védelmet nyújt – egyaránt súlyos sérüléseket okozhat.
E különleges, már-már őshüllőkre emlékeztető, atavisztikus megjelenésű futómadarak nélkülözhetetlen ökológiai szerepet töltenek be élőhelyükön, mivel az elfogyasztott gyümölcsök magvait elszórva nagymértékben hozzájárulnak az őshonos növényzet burjánzásához; több mint 70 fafaj termését például méreténél fogva csak a kazuárok képesek elfogyasztani és terjeszteni. Ausztráliai élőhelyén mindössze 1500 sisakos kazuár él.
Egyaránt veszélyeztetik őket a betelepített és elvadult háziállatok, a mezőgazdasági tevékenység miatti erdőirtások és az erdőtüzek, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.