Véres húsvéti rituálé, parádés népünnepély a Fülöp-szigeteken
Bambuszostorok csattogása hallik, csapásaik nyomán fröcsög a vér az utcákon. A béna az utca kövén vonszolja testét, miközben imádkozva önmagát korbácsolja, a helyiek hada kitartásra biztatja. Dél körül már nem egy önkorbácsoló tántorog a kimerültségtől a 35 fokos hőségben. És ekkor kezdenek felemelkedni a keresztek az első felfeszítettekkel.
Mi ez? Turistalátványosság, vallási fanatizmus vagy mélyen átélt hit? Netán egyszerre mindhárom? Nagyhéten Luzon szigetén erre kerestem a választ.
Már keddtől láttunk kereszteket cipelő fiatal babérkoszorús férfiakat az utakon, akiket népes baráti társaság és gyerekek hada kísért. Az autósok lelassítottak, dudálással fejezték ki tiszteletüket a szenvedést vállaló embertársaik iránt, az aratók abbahagyták a munkát, amíg a társaság el nem vonult mellettük. Nagycsütörtök, az Oltáriszentség alapításának ünnepe Bagulóban ért, ahol tömegek vettek részt a szentmisén. A döbbenetes történések azonban nagypénteken San Pedro Cutud településen vártak ránk.
Kora reggel Ruben Enaje házában gyülekeztünk. Ő a kiötlője és a meghonosítója e számunkra brutális látványosságnak. A helyiek már mind az utcán ácsorogtak, a turisták hada még nem érkezett meg. Ericával, az egyik fiatalasszonnyal elegyedtem szóba, aki két kisgyermekével várta, hogy a keresztút elinduljon. Ő árulta el, hogy az önkorbácsolás szokása régebbi a keresztre feszítésnél. Már a nagymamája idejében is dívott. Jézus szenvedéstörténetének eljátszását és magát a keresztre feszítést azonban Ruben ötlete alapozta meg itt, a faluban.
Bambuszostorok csattogtak jobbról balra a fiatal, maszkos férfiak hátán, akik hosszú sorokban meneteltek a Kálváriáig. Ha némelyek háta órányi korbácsolás után se repedt fel, a kísérők kicsit rásegítettek: üvegszilánkokkal vagdosták meg a bőrüket. Ezután a vér már erecskében csordogált. A bámészkodók közül senki sem úszta meg piros pöttyök nélkül a testén, ruháján.
A bemutató előtt Ruben Enaje, akinek a főszereplésével jelenítik meg Jézus szenvedésének történetét, azokat a tízcentis szögeket reszelgette, fertőtlenítette, amelyeket majd átütnek a tenyerén. A római katonák is az ötletgazda udvarán gyakorlatoztak. Trópusi melegben indult a tömeg a kálváriahegyre helyiek és turisták sokaságától követve. Pilátus kimondta Jézus felett az ítéletet, tövissel megkoronázták, háromszor földre rogyott, anyjával találkozott, Veronika kendőt nyújtott neki. A Golgota hegyén keresztre fektették, majd teátrális lassúsággal beleverték kezébe, lábába a szögeket, és felállították a keresztet: Íme, az ember!
Pontosan tizenheten. Egyikükkel riportot is készítettem a keresztre feszítése előtt. Elmondta, eleinte édesapja gyógyulásáért szerette volna vállalni a felfeszítést, de annyira félt a fájdalomtól, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát. Később Katarban dolgozott vendégmunkásként, de megbetegedett, és ebben Istennek azt a kívánságát vélte felfedezni, hogy most már vállalnia kell a gyötrelmeket. A családja azzal próbálta lebeszélni, hogy nem tud majd dolgozni, de nem tágított. Azóta minden évben – most hatodik alkalommal – keresztre feszítik. Igaz, nagyon megviseli a tortúra, de másnap már dolgozik, hiszen csak kisebb seb marad a tenyerén. Különös véletlen, hogy pont ő volt az, aki a kereszt alatt összeesett, és hordágyon vitték el a helyszínről.
A szokás a nép mentalitásában gyökerezik
Bár az egyház nem támogatja a húsvét ilyenfajta megünneplését, de nem is határolódik el tőle egészen, mert úgy tartja, a valósághű átélésre való igény a helyiek sajátja. Ez még a templomi ünnepségek folyamán is tetten érhető. Manilában, a nagyszombati szertartáson kaptam ebből ízelítőt, amikor az egyébként nagyon jókedvű szentmise közben zöldes neonfényben felfénylett az oltár hatalmas keresztje. A háromórás mise utáni feltámadási körmenet is hatalmas népünnepélybe torkollott, ahol ütemes zene kíséretében életnagyságú Krisztus- és Szűz Mária-szobrokat vittek végig a városrészen. Egy feldíszített emelvény előtt találkoztak, amelyről kis angyalkák seregei szórták rájuk a virágesőt. Az ünneplő tömegre váratlanul felhőnyi csillogó konfetti hullott, az emberek kezüket széttárva estek térdre, miközben fellobbant a tűzijáték. Feltámadt Krisztus e napon!
Bármennyire is meghökkentettek a Fülöp-szigeteken látottak és estem egyik ámulatból a másikba, a legfelemelőbb tapasztalatom mégis az volt, hogy az eltérések és a másság ellenére itt, ebben a távoli országban is megtapasztaltam keresztény testvéreimmel az összetartozás lélekmelengető érzését.
