2012. január 20., 16:15

Végzetes ismerkedés a közösségi hálón

BERLIN. Ugyanaznap esett át a szexuális tűzkeresztségen, majd pár perc múlva belehalt a Facebookon szerzett, újdonsült szeretője agresszív tettébe a 16 éves Linda -írja a német Bild.de portál.
Délutáni unaloműzésként a közösségi hálón szörfölgető kamaszlány chatelni kezdett a 21 éves Jerryvel, aki nagyon gyorsan Linda bizalmába férkőzött. Virtuálisan fél háromkor ismerkedtek meg, este fél hétre pedig már meg is beszélték az első randijukat. Ám a nagyfokú kölcsönös szimpátiával és mámorral indult ismeretség pár órán belül szörnyű tragédiával végződött.

A fiatalok már az első randin annyira vonzódtak egymáshoz, hogy a szexuális együttlétet sem tartották túl korainak. Este negyed tízkor megtörtént a kíváncsi és felelőtlen lány első nemi aktusa, ám az ígéretesen indult szerelmi légyott fél órán belül rémálommá vált.

A szexpartnerek valamin összevesztek, s a lány egy vaskalapáccsal meg egy késsel támadt Jerryre. Heves küzdelem vette kezdetét. A feldühödött hódító a lánynál erősebbnek bizonyult – elvette tőle a veszélyes eszközöket, amelyekkel halálos sérüléseket okozott támadójának. A boncolási jegyzőkönyv szerint Linda testén 13 kalapácsütés és 9 késszúrás nyomait fedezték fel. Nem csoda, hogy az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe – azonnal elvérzett.

A borzalmas tettel kezdettől fogva Jerryt vádolták,  a fiú ugyanis nem sokáig tudta megőrizni a szörnyű titkát. A vérözön láttán még maradt annyi lelkiereje, hogy a sok sebből vérző testet egy bőröndbe csomagolta, és elásta egy erdőben. De pár nappal később már annyira furdalta őt a lelkiismerete, hogy feladta magát a rendőrségen. A bírósági tárgyaláson elsírta magát, és csak annyit tudott kinyögni: „Nagyon sajnálom“.

Megosztás