2018. január 6., 12:10

Változnak az élelmiszer-fogyasztási szokásaink

POZSONY. Szlovákia lakosságának már nem ízlik annyira a vaj és a tej, mint 20 évvel ezelőtt. Eközben csökken a gabonafélék, a só és a cukor fogyasztása, jelentősen visszaesett a húsfogyasztás is. Számottevően megugrott viszont a sajtfogyasztás – derül ki a Szlovákiai Termelői Szövetkezet (SFD) felméréséből.
201712181407090.0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_potrav.jpg

Az utóbbi 20 évben 9,2 százalékkal, vagyis 6 kilogrammal csökkent a húsfogyasztás. Legnagyobb, azaz 7 kilós visszaesés a marha- és borjúhús fogyasztása terén mutatkozik.

"Ellenben baromfihús gyakrabban kerül Szlovákia lakosságának a tányéjára, mint 20 évvel ezelőtt, mivel annak a lakosonkénti fogyasztása a vizsgált időszakban 2,6 kilogrammal nagyobb volt" – szögezte le az SFD elemzője, Eva Sadovská. A hazai lakosság tehát baromfi- és sertéshúst nagyobb mértékben fogyaszt, mint az ajánlott, miközben a halfogyasztás is növekvő tendenciát mutat.

Mi a helyzet a tejtermékekkel?

Tavaly egy polgár átlagosan 45,1 liter tejet figyasztott, ami hozzávetőleg egyharmadával kevesebb, mint amennyi 1996-ban volt. Ez esetben az SFD tájékoztatása szerint csökkenő tendencia mutatkozik. Ellenben, a sajt- és túrófogyasztás esetében komoly mértékű növekvés tapasztalható: az 8,1-ről 13,9 kilóra nőtt, miközben túllépjük az ajánlott mennyiséget" – tette hozzá Sadovská. Annak ellenére, hogy a tojásfogyasztásunk az utóbbi 20 évben csökkent, a szükségesnél több tojást és vajat fogyasztunk.  

Szlovákia egy-egy lakosa 2016-ban liszt formájában átlagosan 77,3 kg gabonafélét fogyasztott, míg 20 évvel ezelőtt 105,7 kilót, s ez 26,9 százalékos visszaesést jelent. Sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozik azonban a tésztafélék és a tartós péksütemények iránt.

Kevesebb hüvelyest fogyasztunk

A burgonyafogyasztásunk is csökken, az jelenleg nem is közelít az ajánlott értékhez. Az utóbbi 20 évben több mint 40 százalékkal csökkent. Hozzávetőleg egyötödös visszaesés tapasztalható a hüvelyesek esetében.

Ellenben manapság több zöldségfélét fogyasztunk, mint régebben, ám a gyümölcsfogyasztásunk csökkent. "A lakosonkénti zöldségfogyasztásunk az ajánlott adagnak mindössze 85 százaléka, a gyümölcs esetében pedig alig kétharmada" – sorolta tovább az adatokat Sadovská.

A felmérésből az is kiderült, hogy a hazai lakosság már ritkábban édesít cukorral, mint azt korábban tette, míg a méz esetében ennek éppen az ellenkezője igaz. Ugyancsak kevesebb sót, de több kávét fogyasztunk.

Megosztás