Ünnepi programok a Pannonhalmi Főapátságban
Az ünnepen a Szent István alapította monostor augusztus 20-án, reggel 9 órától délután 5 óráig ingyenesen látogatható.
Baki László, a Tricollis Foglalási Központ vezetője közölte: az 1001-ből való Pannonhalmi Kiváltságlevelet és az 1055-ből származó Tihanyi Alapítólevelet az ünnepi alkalomra kiállítják a könyvtárban. Fél 12-kor és fél 2-kor Dénesi Tamás levéltáros tart ismertetőt a két becses dokumentumról.
A programok misével kezdődnek 10 órakor a Boldogasszony-kápolnában. A gyerekeknek és szüleiknek sokféle eseményt kínálnak a Vársétányon. Nyitva lesz a gyógynövényház is, ahol a pannonhalmi gyógynövényekkel, köztük a levendulával, a zsályával, a kakukkfűvel, a citromfűvel ismerkedhetnek az érdeklődők. Az ügyes kezűek pedig csokrot, vagy akár koszorút is köthetnek az illatos gyógynövényekből. Pál István Szalonna és bandája délután 6 órakor muzsikál a gyógynövényház udvarán, ahol táncházat is tartanak.
A kosaras-dombi Turistafogadó épületében láthatják az érdeklődők a pannonhalmi monostor történetét bemutató film rövidített változatát. A főapátság területén lévő, felújított faszerkezetű kilátót fél 3-kor avatják fel. Egy órával később Kiss Zsolt orgonaművész ad hangversenyt a Boldogasszony-kápolnában.
Szent István király Imre herceghez intézett intelmeit Újhelyi Kinga adja elő Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével Mispál Attila rendezésében este fél 9-kor a Hospodárkertben. Ezzel zárul az ünnepi eseménysorozat.
A napokban a pannonhalmi bazilika rekonstrukciója is befejeződött: a műemlék 1876-os renoválása óta ez az első érdemi felújítás. Eddig évente legalább százezer turista kereste fel a Pannonhalmi Bencés Főapátságot. A világörökségi rangot elnyert műemlékegyüttes turisztikai funkcióinak fejlesztése, a látogatóbarát szolgáltatások körének bővítése most fejeződött be, ennek köszönhetően Pannonhalma évente legalább százötvenezer látogatót tud fogadni, ismertsége itthon és külföldön egyaránt nőhet. A műemlék 1876-os felújítása óta ez az első érdemi felújítás, a hosszas átépítési és restaurátori munka után a bazilikát augusztus 27-én szentelik fel újra.
A Pannonhalmi Főapátság az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából 2010 nyarán nyert 600 millió forintos támogatást turisztikai fejlesztésre, a turisták ezentúl kísérő nélkül, audio guide rendszer segítségével egyénileg, kötetlenebbül is bejárhatják az apátságot. A projekt a bazilika belső terének megújítását is magában foglalta. Egyebek között korszerűsítették a templom világítását, hangosítását, bevezették a padlófűtést. Egy középkori kapu kibontásával láthatóvá tették a sekrestyét, a XIX. századi szószéket pedig lebontották.
A Pannonhalmi Főapátság nyitva tartása megtekinthető itt.

