2018. november 13., 09:08

Unicum-party és libaételek

Külföldön is hódít az Unicum, és ez nem a véletlen műve, hanem tudatos üzletpolitika eredménye.Ahogyan Feterik Szilvia lapunknak elmondta, a Zwack  likőrgyár nagyon odafigyel a gasztrofelvásárlókkal tartott kapcsolataira, 2017-ben Kelet-Szlovákiából egy autóbusznyi vendéglátással foglalkozó vállalkozót vittek el gyárukba, hogy bemutassák az Unicum gyártási folyamatát, megkóstoltassák velük a felhasznált gyógynövényeket, sőt egy ebéddel is megkínálták a résztvevőket.

eladasra-keszen.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Feterik Szilvia

Ezen Királyhelmecről a Family cukrászda, a Poppy kávézó, valamint Szilvia, a  Privat Café & Restaurant tulajdonosa is részt vett. De az Italmarket nagykereskedésben is igyekeznek a vásárlóknak egy-egy promóciós ajándékkal kedveskedni: hol poharakat, hol tálcákat vagy épp az Unicum védjegyével ellátott kötényeket adnak a vevőknek. 

Idén még ennél is tovább mentek, hiszen a nagybani vásárlók minden kifizetett Unicum szilvához ingyen kaptak egy másikat. Így lehetett elérni azt, hogy november 9-én Királyhelmecen mindhárom vendéglátó helyen 4 cl Unicum ára mindössze 1 euró volt.  A kedvezménynek egyetlen feltételt szabtak: mindhárom helyen egy időben kellett az eseményt lebonyolítani. Profi hostess lányok érkeztek a helyszínekre. Ahogyan azt a tulajdonosok elmondták: az akció iránt mindhárom helyütt jelentős volt az érdeklődés, szinte teltházzal működtek, és addig tartottak nyitva, amíg az utolsó érdeklődő nem távozott.

vendégek és hostessek
vendégek és hostessek
Fotó:  Feterik Szilvia

Ha már Szilviával beszélgettem, rákérdeztem az idei Márton napi libamenüre is, hiszen a Privat  Café & Restaurant híres arról, hogy 10 éve már novemberben Márton naptól december 1-éig rendelésre folyamatosan készítenek libaételeket is, lehetőleg minden éven más- más finomságot.

Márton napja a karácsonyt megelőző  40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresen tartottak lakomákat, bálokat, vásárokat. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották az emberek, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték

Nos idén az étlapon liba saláta, liba ramen, pirított libacomb, libamáj, birsalmatorta szerepel, az alapanyag Magyarországról érkezett, és a libamájjal kapcsolatosan arra kérjük a jövendő vendégeket, hogy előrendelésben jelezzék érkezésüket a 0915/857 484-egy telefonszámon.

A libához újbor dukál, ezt egyrészt szintén Magyarországon, másrészt a helyi borászoktól szereztük be.

Majdnem teltházasak voltak
Majdnem teltházasak voltak
Fotó:  Feterik Szilvia

eladasra-keszen.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.