Újdonság a nyugdíjak terén! Előrejelzik nekünk, mekkora összegre számíthatunk
Hasznos dologgal rukkol elő a szociális ügyi minisztérium, amihez már készül a rendelettervezet. Hamarosan rendszeresen nyugdíjprognózist fogunk kapni, vagyis előrejelzik nekünk, mekkora nyugdíjra számíthatunk, ha betöltjük a nyugdíjkorhatárt. Ez azért is különösen fontos, hogy idős korunkat előre jobban meg tudjuk tervezni, legalábbis az anyagiak terén. Hogy időben és kellően fel tudjunk készülni azokra az időkre, amikor az aktív munkából már kiesünk és a jövedelmünk alaposan megcsappan.

A Szociális Biztosító rendszeresen fogja küldeni a nyugdíj-előrejelzést, a tárca most dolgozza ki, milyen minta alapján készíti ezt el.
2026-tól kezdve tehát nagyjából tudni fogjuk, milyen összegű nyugdíjra számíthatunk, a biztosító akkortól fog bennünket erről értesíteni.
A készülő rendeletben meg lesz határozva a nyugdíjba vonulás idejének, a nyugdíjkorhatár elérésének kiszámítási módja és azok a paraméterek, feltételezések, amelyek lehetővé teszik, az inflációt is beleszámítva, jövendő nyugdíjunk összegének előrejelzését.
A nyugdíjprognózist a Szociális Biztosító minden évben május 31-ig elérhetővé teszi a biztosítottak elektronikus számláján. De nem csak ott. A biztosító köteles lesz postán is kiküldeni azt. Ha a biztosított személy több mint 18 éves és kevesebb mint 50 éves és legalább egy napig nyugdíjbiztosítása volt, ötévente egyszer kapja meg ezt az előrejelzést.
Ha a biztosított már elmúlt 50 éves, minden évben jön a postával is a prognózis.
A benne található összeg természetesen nem tekinthető készpénznek, vagyis a nyugdíj végösszege még változhat. A nyugdíj-előrejelzés egy alap és alternatív prognózist tartalmaz majd. Az alap előrejelzés három forgatókönyvet fog felvázolni, amelyek a nyugdíj összegére ható paraméterek fejlődésétől függenek.