2018. július 21., 20:43

Újabb brutális verekedés Pozsony belvárosában

Az emberek Pozsony belvárosában a délutáni órában egy durva verekedés szemtanúi voltak. Az incidensre alig két hónappal azután került sor, hogy  egy Fülöp-szigeteki férfi életét vesztette, mert meg akart védeni két nőt.

brutális verekedés
Fotó: Facebook

Az újabb összetűzésre az áruház előtt üldögélő és alkoholt fogyasztó emberek csoportja között került sor. A szópárbaj fizikai összetűzésbe ment át. Az egyik férfi kemény ütése következtében a másik a földre esett. A szemtanúk elmondása szerint az aszfaltra eső ember feje hangosan koppant az aszfalton. Ezek után a támadó a földön fekvő embert nyakon rúgta. A csoport többi tagja megpróbálta a sebesültet feléleszteni, de sikertelenül .

A járókelők azonnal hívták a mentőket. A mentőknek rendőri segítségre volt szüksége, hogy a beteg közelébe jussanak. A sérült férfit a helyszínen ellátták, s a Mickiewicz utcai kórházba szállították.

Az esetet a rendőrség vizsgálja.

Megosztás
Címkék