cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2023. október 5., 09:09

Új korszak – nélkülünk – megjelent a MAGYAR7 40. száma

A Focusok, Mediánok, AKO-k gondja, a félrevezető adataik, a tény, hogy rendre alulmérték, sőt– a Polis kivételével – a bejutási küszöb közelébe sem lőtték a Szövetséget, ez a magyar párt többtényezős sikerteleségének egyik meghatározó eleme, írja vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő azzal, hogy vannak azért a felméréseknek kegyeltjei. Az egyik a Progresívne Slovensko, amelyet „tényleges politikai cselekedet és a politikában jártas személyiségek nélkül tartották víz felett az elmúlt 3 évben. Az eredmény meglett, ebben a családot, vallást, nemzetet állítólag tisztelő országban több mint félmillióan szavaztak Michal Šimečka Nyugatról táplált neoliberális pártjára”.

Magyar7 - 2023/40

Ficónak volt már jobb is. Mármint eredménye, de mégis ő a dobogós. Olvasóink minden, a választással kapcsolatos adatot, reakciót, véleményt megtalálnak a lap első 19 oldalán. Azt, hogy a Szövetségnek kevés kellett a sikerhez, hogy kialakult a felvidéki magyar egypártrendszer. Továbbá Forró Krisztián pártelnök véleményét az etnikai politika megtartásának és megerősítésének szükségességéről, illetve a karikázások eredményeiről. Lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly szerint eltörött a brüsszeli szlovák botkormány, mert Szlovákiát nem sikerült bekebelezniük a brüsszelitáknak, hiába küldték ide üdvöskéjüket megváltónak. Eltört a brüsszeli, Szlovákiának készült botkormány, és az ország – minden bűnével, esetlenségével és éretlenségével – esélyt kapott arra, hogy megmaradjon a visegrádi térképen.

Hangsúlyosan jelen lenni az online térben – ezt tartja a digitális kor egyik kiemelten fontos kihívásának Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Arról beszélgetett vele Somogyi Szilárd, hogy mi az oka a magyarországi múzeumi kultúra kiemelt fejlesztésének, és milyen változásokon estek át a közgyűjtemények az elmúlt évtizedekben. Az interjú címe: Az internetet meg kell tanítani a magyar múltra.

Magyar7 - 2023/40

Kirándulás a történelembe, ezúttal a Tolna vármegyei Ozorára, ahol Ozorai Pipo emlékét őrzi a reneszánsz hangulatú palota, a rendezett várkastély és udvara. Zsebik Ildikó kalauzolja olvasóinkat az izgalmas helyen.

Egy primadonna, gróf Kinskyné Pálmay Ilka szerencsétlen házasságáról írt a Leporolt históriákban Lacza Tihamér, majd a Múltunk rovatunkban Babucs Zoltán hadtörténész írásából közelebbről is megismerhetjük gróf hernádvécsei és hajnácskeői Vécsey Károly honvédtábornokot. Az írás címe: A vértanú kamarás.

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek!” – ez volt a mottója annak az emlékkonferenciának, amelyet a tavaly elhunyt Böszörményi István emlékére szerveztek. A losonci Kármán József Alapiskola Ráday termében rokonai, barátai, ismerősei, volt kollégái és tisztelői mutattak rá a nógrádi polihisztorként is emlegetett helytörténész nem mindennapi életművére, írja Agócs Szvorák Emese.

Magyar7 - 2023/40

A Honti Kaszinó az ifjúságot szeretné aktivizálni, tudjuk meg Kaszmán Zoltán cikkéből, de a kassaiakat nem kell ösztönözni, mert így is nagyon aktívan őrzik múltjukat. Fábián Gergely A hazaszeretet nem puszta szó című tudósítása Batsányi János költő felújított kassai emléktáblájának átadásán készült.  

Idén szeptember 26-án került sor Szencen a Szenc és Vidéke Társulás szervezésében arra a hagyományos szeptember végi ünnepségre, amelyen a magyar tanítási nyelvű alapiskolák elsőseit, valamint az ebben az évben született gyerekeket és családjukat köszöntik. Az eseményeket Dunajszky Éva foglalta össze. Gömörben és átadták az ösztöndíjakat az elsősöknek, illetve a szülőknek, írja tudósításában Virsinszky Tamás.  

A Párkányhoz közeli Kéménd község nemrég ünnepelte első írásos említésének 840. évfordulóját. Sztyahula László atya, a község plébánosa, egyben múltjának kutatója szerint kevés az olyan település, ahol ilyen pozitív kicsengése van az első írásos emléknek. A falu izgalmas történetét Bokor Klára jegyezte le, címe: Kéménd – egyenes kötődés Szent Istvánhoz és a pápához.

Egy megbecsült rajzszakos művész-tanár Éliás Ádám, akinek a rajzoktatási módszerei mód felett lekötik a királyhelmeci kisgimisek figyelmét. Az igazgató azért is örül különösen Ádám megjelenésének, mert vallja, minden tantárgyat akkor lehet igazán élvezni, ha a tudást szakképzett tanártól sajátíthatja el a diák, olvasható Molnár Gabriella cikkében. 

A nyárasdi Balogh László az országos citeratalálkozók egyik fő szervezője, akit nemrég a Csemadok Közművelődési Díjával is kitüntettek, a nagy múltú, többszörös arany sávos Sarló citerazenekar vezetője. Zenésztársaival októberben ünneplik megalakulásuk félszázados évfordulóját, Nyárasdon. Ebből az alaklomból beszélgetett vele Lacza Gergely.

Szomolai Andrea kajali Gabika Kertészetben lila és zöld karfiolokat vásárolt, amelyek mostanában keresettek, és ugyanolyan finomak, mint a fehér.

Már egy évtizede a komáromi családok is együtt ünneplik a magyar népmese napját – az időjárástól függően vagy a Kossuth téren, vagy az ottani Csemadok-székházban. Az idei szabadtéri eseményen nemcsak az 1859. szeptember 30-án született „nagy mesemondó”, Benedek Elek író-újságíró születésnapját és a gazdag magyar népmesekincset ünnepelte a mintegy százfős sokadalom, hanem elhangzott Bardócz Orsolya, Elek Apó ükunokájának levélben küldött köszöntője is. Nagy-Miskó Ildikó: Elek Apó csodalámpásánál melegedve.

Gondolatok a dualitásról a címe Németh Nikolas önismeretet fejlesztő cikksorozata legújabb számának. A Hazajáróban Temesvárral, a forradalmak városában ismerkedhetnek meg.

Magyar7 - 2023/40

Az Íz-lelő kínálata malfatti avagy spenótos túrónudli olasz módra és az édes-sós fügés pite Szabó B. Csilla a receptkönyvéből.

Vas Gyula a Honda Civic Type R autót tesztelte, amely szerinte nem is jármű, egyszerűen élvezeti cikk.

Szurkoló rovatunkban a magyar és a szlovák kézilabda csapatok előtt álló eseményeket foglalta össze Rajkovics György.

Magyar7 - 2023/40

Arról, hogy milyen sportolók, olimpikonok, focisták jutottak be az új parlamentbe a 66. oldalon találják Rajkovics Péter cikkét.

A MAGYAR7 37. számának hátlapján Rázga Pál evangélikus hitszónok, a pozsonyi 13 vértanú egyikének síremléke látható. Lapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.