2019. augusztus 29., 13:03

Túra a kirgiz vörös kanyonban – képgalériával

Kirgizisztán észak-keleti részén Tokmok városa és az Isszik-kul tó között, van egy csodálatos hely – a vörös kanyon. Túrázzunk, vagy menjünk egyenesen „mennyei hegyek szeme”, az Isszik-kul partjára?

kanyon-7-bokor.jpg
Galéria
+13 kép a galériában

A többség a túra mellett dönt, ám először megnézzük a neten az időjárás előrejelzést, nem mond-e esőt a környékre, mert ha ennek egy kicsi esélye is van, tilos nekiindulni. Helyi vezetőnk Begaim elmesél egy nemrég történt esetet, amikor egy egész iskolai osztály futva menekült a lezúduló víz elől a szűk szurdokban.

Csak a sziklafalon egyensúlyozva, egymás kezét fogva sikerült életben maradniuk, megsebesültek, és mentőhelikopter mentette ki őket.

Száraz folyómederben gyalogolunk felfelé. Figyelmeztetnek, ne üljünk a kövekre, mert számos itt élő kígyófaj a kövek és bokrok alatt rejtőzködik. Némelyek marása komoly egészségügyi problémákat okoz. Az égen sasok kergetőznek, a szirti galambok a sziklák árnyékában pihennek, néha vijjogásszerű hang hasít a levegőbe.

Ahogy haladunk felfelé fokozatosan eltűnik az élet és csak a vörös kő marad, melyet a vas-oxid és a mangán festett nem evilági színűre.  A szűk kanyonban rettenetesen nehéz a haladás, hiszen a víz és a turisták már tükörsimává koptatták a sziklákat.

Megéri azonban a másfél órás kapaszkodó, mert páratlan szépségű fennsíkra érkezünk, melyet körbevesznek a katedrálisként emelkedő, díszes formájú vörös mészkövek. Ide már nem ér el a világ zaja. Csend és békesség honol a tájon. Talán a mi szívünkbe is beköltözne, ha tovább maradhatnánk, de a mai ember mindig siet, hiszen vár egy újabb úti cél.

Ez az úti cél pedig a Tiensan-hegység hófödte vonulatai közé ékelődött Isszik-kul. A lélegzetünk is eláll a fenséges látványtól, ahogy a „mennyei hegyek” /a Tiensan hun megnevezése/ gyűrűjében mélykék szemként, békességben ragyog a tó.

Ez a perui Titicaca után a világ második legnagyobb magashegyi tava. Az 1606 méter tengerszint feletti magasság ellenére még télen se fagy be, sókoncentrációjának és a partján fakadó forróvizes forrásoknak köszönhetően. Legendák szólnak a tó mélyére süllyedt városokról és kincsekről. Ennek alapja mindenképpen van, hiszen bizonyított tény, hogy a mélyben szkíta települések romjai hevernek.

Rengetegen nyaralnak a tónál, a part tele kertes bungalókkal, olyan szocreál az egész. Bár már sötétedik, amikor a tóhoz érünk, egyenesen rohanunk a vízbe. A  jéghideg víztől ugyan visszahőkölünk, de csak belemegyünk, hiszen senki se szeretne szégyenben maradni. Jól tettük, mert bár nagyon hideg, néhol mintha meleg erecskék kereszteznék a vizet, ami kellemessé teszi a fürdőzést.

kanyon-7-bokor.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.