Tudta? Remegéssel, zsibbadással, szédüléssel jár a pánikbetegség
Szapora pulzus, verejtékezés, remegés, zsibbadás, mellkasi szorítás, szédülés – többek között ezek lehetnek a pánikbetegség tünetei.
Szorongásos rohamot (ami tulajdonképpen egy pánikroham) szinte minden ember átél vagy átélt már élete során. A hirtelen érkező rosszullét kiváltója könnyen beazonosítható, ami lehet például egy félelemkeltő közlekedési helyzet. Mivel ilyenkor a roham oka jól értelmezhető, általában nem vált ki tartós aggódást. Más a helyzet azonban
a „klasszikus” pánikroham esetében, ennél ugyanis derült égből villámcsapásként, megmagyarázhatatlanul jelentkeznek az ijesztő tünetek, és így további szorongásokhoz vezetnek.
A roham során jelentkezhet szapora szívverés, izzadás, remegés, zsibbadás, légszomj, mellkasi vagy hasi fájdalom, hideg- vagy meleghullám, hányinger, szédülés, ájulástól való félelem, a testtől való elválás érzése, de rosszabb esetben az önkontroll elvesztésétől való, illetve halálfélelem is.
A szorongás és a tünetek erőssége nagyjából 10 perc alatt eléri a tetőpontot, majd 20-30 perc alatt a roham fokozatosan magától megszűnik.
Egyetlen roham ugyanakkor nem jelent betegséget, hangsúlyozta a szakértő. A pánikrohamot átélni ténylegesen ijesztő élmény, hiszen a tünetek például szívinfarktust vagy valamilyen egyéb életveszélyes betegséget utánoznak, éppen ezért gyakori, hogy a roham után a páciens retteg egy újabb rosszulléttől. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor már pánikbetegségről beszélünk.
A kutatások szerint a kezelésre az egyik legeredményesebb módszer a kognitív viselkedésterápia, amellyel az esetek 90 százalékában teljes gyógyulást lehet elérni, hatása pedig hosszú távú, azaz a terápia befejezése után is fennmarad.
A terápia során a beteg megtanulja felismerni és korrigálni a testi reakciói félreértelmezéséből származó negatív gondolatait, amelyek a pánikrohamokért felelősek.
A betegség kiváltó okai ismeretlenek, de rossz megküzdési technika, egy szorongásos kulcsélmény is állhat a háttérben,
illetve nagy szerepet tulajdonítanak a szülők „túlféltő” magatartásának is. Annyi bizonyos, hogy a pánikbetegeknél fokozott szorongásérzékenység tapasztalható: ebből ered a testérzékelésre fordított nagyobb figyelem, az állapot félreértelmezése, „túlreagálása”. Bár a pánikbetegség genetikai hátterét még nem tudták pontosan feltárni, öröklött tényezők szerepére utal, hogy a pánikbetegek első fokú rokonai között átlagosan négyszer gyakoribb a betegség megjelenési valószínűsége.
A pánikbetegségre jellemző, hogy más pszichés eredetű betegségek is társulhatnak mellé.
A klinikai depressziót gyakran hozzák vele összefüggésbe, de az esetek 80 százalékában a pánikbetegség kísérője az úgynevezett agorafóbia, vagyis szorongás az olyan helyektől és helyzetektől, ahonnan a menekülés nehéz, vagy amely helyzetekben segítségre nem lehet számítani pánikszerű tünetek esetén. Az agorafóbiás félelem leggyakrabban egyedüllét során, távol az otthontól, tömegben vagy valamilyen tömegközlekedési eszközön jelentkezik.
