Továbbra is ihatjuk az itthoni rumot
Az európai állandó bizottság, amely az élelmiszerbiztonságért felel, további öt évre meghosszabbította a metil-etil észter alkalmazását a szlovákiai és cseh rum ízű italoknál.
A rumaroma – amelyet elsősorban a csehszlovák égetett szeszgyártás egyik ikonikus termékében használnak – az EU élelmiszerbiztonsági hivatala szerint rákkeltő, és javaslatuk szerint már az idén áprilisban, teljesen betiltották volna a metil-etil észter (vagy hangyasavas etilészter) használatát.
Ezzel az ötéves kivétellel viszont időt nyertek a cseh és szlovák gyártók, hogy a közkedvelt hazai rum (tuzemský rum vagy tuzemský um) összetételében megtalálják az eddigi aroma pótlását. A kivétel határozottan csupán a szeszesital gyártására vonatkozik, a cukrásztermékekben már nem engedélyezett az észter további használata.
A hazai rum tulajdonképp a szocialista munkástársadalom olcsó és közkedvelt italává nőhette ki magát, hiszen az előállítása is elég egyszerű és olcsó volt. A szeszhez keverték az említett észteren alapuló rumaromát, valamint egy kis cukrot, színezéket és a dolgozó munkás máris könnyíthetett a szocializmus építése okozta mindennapos fáradságán.
A rum egyébként is az alsó néprétegek italaként indult. Az ültetvényeken dolgozó rabszolgák rájöttek, hogy a cukorkészítés egyik melléktermékét, a melaszt alkohollá lehet érlelni. Később ezeket az italokat lepárolták, így megnőtt az alkoholtartalom és megszületett a valódi rum.
Miután 1655-ben a britek elfoglalták Jamaicát, a tengerészet az addig napi fejadagként kiosztott likőrökről és brandykről áttért a rumra. Ezt később a matrózok megfelelő teljesítménye érdekében mindinkább vízzel kezdték hígítani, így alakult ki a ma ismert grog. A napi fejadag egészen 1970-ig szokásban volt Királyi Tengerészetnél.
Rumnak eredetileg a Karib-szigeteken készített cukornádpárlatot nevezték. A cukornád levéből vagy melaszból (a cukornád feldolgozás során keletkező, a rumkészítéshez még elegendő cukrot tartalmazó, melléktermék), élesztő segítségével erjesztették. Desztillálás után színtelen folyadékot kapnak, amelyet néhány hónaptól elkezdve, akár több tíz évig is érlelhetnek, így nyeri el sötét színét.
