2022. augusztus 28., 13:22

Tovább növekszik a verseny a hírcsatornák piacán?

A szlovák médiapiacon jókora mozgás indult el a koronavírus okozta járvány idején, amely úgy tűnik továbbra is tart. A közeljövőben a több mint 20 éves múltra visszatekintő TA3 indíthat új csatornát.

ta3 logo
Fotó: TA3

Közel két évtizedig egyedül kínált egész nap hírműsorokat a TA3, de az orosz-ukrán háború kitörése után az akkor még Jaroslav Rezník által vezetett RTVS is elindította hírcsatornáját, amelynek neve a cseh köztévére hajazott, ahogy a szlovák közmédia esetében általában.

Egyértelmű volt, az augusztusban leköszönt vezető ezzel is bizonyítani akart, hogy további időszakra kapjon bizalmat az RTVS élén, de a képviselők másként döntöttek. Ennek ellenére úgy tűnik, az új vezetés is megtartaná a 24 elnevezésű csatornát, sőt, szeretnének annak olyan hátteret biztosítani, amelynek köszönhetően a jelenlegi műszaki és szakmai elvárások mellett tudnak majd még érdekesebb hírműsorokkal jelentkezni.

Erre viszont még várni kell, feltehetően néhány évet is, más kérdés, hogy a piacon már idén megjelenik egy következő szereplő, a JOJ hírcsatornája is, tehát a konkurencia jócskán erősödik.

Ezért nem meglepő, hogy a TA3 új csatorna indításban gondolkodott, amelyhez a héten az engedélyt is megkapta, a TA3 Doku a nevéből eredően vélhetően elsősorban dokumentumfilmek segítségével kívánja elérni a közönséget.

A TA3 hírcsatornának az év elejétől új tulajdonosa van, Michal Voráček és a Blueberg Media személyében, aki megvásárolta az Ivan Kmotríkkal fémjelzett Grafobal Grouptól a cég részvényeit. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.