2020. május 8., 19:13

Törvényt sértett Niedermüller Péter, amikor több tízmilliós szerződést kötött Czeglédy Csabával

Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti eljárás keretében az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálta Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos (+áfa) szerződését. A vizsgálat értelmében törvénysértő Gyurcsány ügyvédjének a párttársától, Niedermüllertől kapott megbízása – közölte a Magyar Hírlap megkeresésére a kormányhivatal sajtófőnöke.

Niedermüller Péter
Niedermüller Péter polgármester
Fotó: MTI

Nyerges Zoltán elmondta, Niedermüller Péter a veszélyhelyzet idején fennálló jogköreire hivatkozva átruházott hatáskörben, polgármesteri döntésként kötötte meg a szerződést. A kormányhivatal korábban megküldött körlevelében kötelezte az önkormányzatokat, hogy az átruházott hatáskörben meghozott döntéseket és az azokat megalapozó dokumentumaikat haladéktalanul küldjék meg a törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivatalnak  – hangsúlyozta a szóvivő.

Ezeket azonban az önkormányzat nem küldte meg, ezért a kormányhivatal vizsgálatot indított és felszólította a jegyzőt, pótolja a mulasztást. Felszólították, hogy ha nem áll rendelkezésre ilyen dokumentum, indokolja, miért került sor a szerződéskötésre.

A jegyző a hivatalnak megküldött válaszában kizárólag a szerződésben rögzített feladatokra tért ki, a halaszthatatlansághoz fűződő indokokat nem ismertetett. A megbízási szerződésből kitűnik, hogy annak tartalma általános feladatellátásra vonatkozik, ebből következően az a veszélyhelyzetben jelentkező feladatokon túlmutat.

A kormányhivatal vizsgálatában mindezek alapján megállapította:a szerződéskötés módja jogsértően történt. A döntést csak az illetékes kerületi bizottság hozhatja meg, de majd a veszélyhelyzet megszűnését követően.

A szóvivő elmondta továbbá azt is, hogy a kormányhivatal törvényességi felhívásában felszólította a polgármestert, harminc napon belül szüntesse meg a törvénysértést és helyezze hatályon kívül a döntésről szóló jogsértő határozatot.

 Czeglédy Csaba ügyvédi irodája egy másik, 13 335 000 forint értékű megbízást is kapott a Niedermüller vezette erzsébetvárosi önkormányzattól az elmúlt hónapokban.

Egyébként nem Czeglédy volt az egyetlen DK-s, aki jól járt Niedermüller Péter megválasztásával.

Komáromi Zoltánnal,a Gyurcsány-párt egészségügyi politikusával is megbízási szerződést kötött a DK-s vezetésű önkormányzat, mintegy 1 800 000 forint értékben.

Egyébként Czeglédyt még 2002-ben jogerősen 8 hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Az akkor ítélet jogi értelemben már elévült.

Gyurcsány ügyvédjének jelenleg is van folyamatban lévő ügye, amit a mentelmi joga miatt egyelőre nem lehet tárgyalni.

Czeglédy
Fotó:  MTI
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.