2018. május 2., 17:52

Több száz szenzorral mérik az Alpok rezdüléseit

Mintegy 600 szenzorral mérik a szakértők az Alpok legkisebb rezdüléseit is, hogy többet tudjanak meg a hegyvonulat tektonikai mozgásairól és keletkezéséről.

201710302330240.Alpok_Adria_toszkana20171102.jpg

A Surveys in Geophysics című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatás révén lehetségessé válhat a földrengések veszélyének pontosabb becslése is.

A legmélyebben lévő mérőszonda 2771 méterrel a tengerszint alatt, a legmagasabban lévő pedig 3005 méteres magasságban található. Az AlpArray nevet viselő projekt "érzi az Alpok pulzusát" - írja a Svájci Nemzeti Tudományos Alap, a tudományos projekt támogatója.

Tizenegy ország 36 intézete vesz részt a projektben, a koordinátor a Zürichi és a Lausanne-i Egyetem. Az adatokat két éven át gyűjtik, az első eredményeket 2019-re várják.

A szenzorok az Alpok tágabb térségét fedik le. Ebbe beletartozik Korzika, a franciaországi Provence, Németország egészen Stuttgartig, valamint Magyarország, Szlovákia és Csehország egyes részei. Ezeken a területeken minden évben több ezer rezgés történik, viszont ritkák az olyan földrengések, amelyek során károk keletkeznek vagy amelyeket egyáltalán észlelnek az emberek.

A régióban 115 millióan élnek.  A kutatók remélik, hogy új információkra tesznek szert a Föld kőzetburka, a litoszféra összetételéről az Alpok alatt mintegy 100 kilométer mélyen, vagy még mélyebben. Itt találhatók az egykori tengerfenék maradványai, amelyek akár több tucat millió évesek lehetnek.

A mérések eredményei egy ultrahangos felvételnek felelhetnek majd meg. A szondák feljegyzik a szeizmikus hullámokat, amelyeket visszavetnek a mély földrétegek. Amikor összehasonlítják a különböző szenzorok méréseit a hullámok visszaverődésekor, következtetni tudnak az egyes rétegek összetételére - fejtették ki a szakértők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.