Tizenöt éve volt a nagy tátrai szélvihar
Tizenöt éve éppen a mai napon csapott le a Tátrára az a pusztító szélvihar, amely gyökeresen megváltoztatta a magashegység jól megszokott arculatát, s az akkor szerzett sebekből az óta sem sikerült maradéktalanul felépülnie.
A szélvihar, amely a nemzeti park területén mintegy tizenkétezer hektárnyi erdőséget tarolt le, a délutáni órákban erősödött meg annyira, hogy a néhány letört ág után fákat is képes legyen kicsavarni a helyükből.
A kidőlt fák utakat tettek járhatatlanná, elvágták a régió vasúti összeköttetéseit, és voltak olyan falvak is, amelyeket néhány napra gyakorlatilag elzártak a külvilágtól. A viharnak sajnos halálos áldozata is volt, egy autóra rádőlt fa oltotta ki egy sofőr életét.
Hiába figyelmeztettek a várható nagy szélre a meteorológusok, ilyen mértékű csapásra még ők sem számítottak, a Szlovák Hírügynökség úgy fogalmaz: "a sűrű tátrai erdők a múlt ködébe vesztek".
A károk helyreállításából száz meg száz favágó, erdész, a hadsereg és az ország minden részéből érkező önkéntesek is kivették a részüket. A hegyi mentők helikopterrel szállították az élelmiszert és a gyógyszert a külvilágtól elzárt tátrai falucskákba.
Az olykor 230 (!!!) kilométer/órásra is erősödő széllökések 2,3 millió köbméternyi fát döntöttek ki, a kárt jóformán felbecsülni sem lehetett, csak annyi a bizonyos, messze százmillió euró fölötti összegről beszélhetünk.
Bár akkor úgy tűnt, a régió sosem találja meg újra igazi arcát, a nemzeti park munkatársai szerint a Tátra lassan kezdi visszanyerni régi fényét. A flóra egyre inkább hasonlít a tizenöt évvel ezelőttire, és csak egyre erősebb lesz.
Az erdészek körülbelül nyolcmillió facsemetét ültettek ki az elmúlt tizenöt évben, és becslések szerint legalább ennyi magonccal is számolni lehet. Az erdő regenerációja, állítják a természetvédelmi szakemberek, ráadásul azokon a területeken is megindult, ahol a szélvihar után nem engedték a derékba tört fák kivágását, és hagyták, hogy az erdő maga próbáljon meg "kilábalni" a katasztrófából.