2019. március 21., 10:25

Tizenhárom koncertet adtak a tengerentúlon a „három királyok”

Már másodszor járt a tengerentúlon Derzsi György, Kovács Koppány és Vadkerti Imre, három remek felvidéki énekesünk, akik az ott élő magyaroknak vitték el azokat a kultikus dalokat, amelyek az összetartozásérzést erősítik. Az egy hónapos turné során összesen 13 koncertet adtak, tízet Kanadában, hármat pedig New York környéki városokban.

három királyok Amerikában
Galéria
+2 kép a galériában

„Ezúttal a Tartsd magad, nemzetem! című műsorral mentünk ki, s főleg hazafias dalokat énekeltünk, de azért lazább, könnyedebb nótákat is előadtunk. Nagy szeretettel fogadtak bennünket és várnak bennünket vissza. Az ottani magyar szervezők szerették volna, ha pár hónap múlva újra visszarepülünk és folytatjuk a turnézást, de mindannyiunknak vannak itthon is bőven kötelességeink” – mesélte portálunknak Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere. Hozzátette azt is, már biztos, hogy jövőre újra visszatérnek Amerikába, akkor Los Angeles és környéke, vagyis a keleti part lesz a cél.

Amikor arról kérdeztük, mégis milyen korosztály látogatott el A három királyok produkcióra, elmondta, hogy az 1956-os emigránstól kezdve egészen a mai fiatalokig, vagyis minden generáció. Bizony, néha csutkával a torkukban énekeltek.

Nehéz szavakba önteni, mit érez az ember akkor, amikor hazájától 6-7 ezer kilométernyi távolságra énekel, és hogy mit jelent az ottani magyaroknak egy-egy dal ”

– tette hozzá.

Az ott élő magyarok sokat tesznek nyelvük és kultúrájuk megőrzéséért, Kanadában nagyon erős a cserkészmozgalom, de néptánccsoportokat, hétvégi iskolákat is működtetnek a magyarok, akik közt sok felvidéki származású is akad.

Aranytorkú énekeseink számára a legnagyobb élmény New York volt, ahol két napot töltöttek. A lüktető világváros, a maga sokszínűségével valóságos paradicsom a zenészek számára.

Bővebb élménybeszámolót a „három királyok” amerikai turnéjáról a Magyar7 jövő heti számában olvashatnak.

három királyok Amerikában
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.