2019. november 13., 17:10

Tévedésből majdnem agyonvertek egy mátraderecskei férfit

A testvérek azt hitték, a férfi ellopta az egyikük pénzét, ezért támadtak rá és a nejére is.

verekedes-ket-egy-ellen.jpg
Fotó: Archívum

A testvérek egyike június 2-án együtt itvott a férfival egy helyi kocsmában, ahonnan délután mindketten részegen mentek haza. Otthon a testvérpár egyik tagja észrevette, hogy nincs meg a pénztárcája. Azt hitte, hogy ivócimborája lopta el tőle. Úgy emlékezett, hogy 130 ezer forint volt benne. Ettől nagyon ideges lett. Éjfél előtt nem sokkal szólt a vele együtt lakó öccsének, aki szintén részeg volt már, hogy kísérje el a férfi otthonába.Elmondta, hogy akár erőszakkal is, de vissza akarja szerezni tőle a pénzét.

A két testvér rövid utcai vita után a nyitott kapun át bement a férfihoz, aki nem értette, mit keresnek ott.

Az idősebbik testvér azzal fenyegette meg a férfit, hogyan agyonveri. Üvöltve követelte a pénzét és mivel nem kapta meg, rátámadtak. Leütötték, és még akkor sem hagyták abba, amikor a földre került.

Ekkor a férfi felesége odarohant, hogy segítsen a férjének, őt lökdösték és szidták. Akkor hagyták abba, amikor a nő megpróbálta felhívni a rendőrséget.

Amikor hazamentek, megtalálták az ellopottnak hitt pénzt. Kiderült, hogy a férfi nem is vitte magával a kocsmába. Másnap pedig a pénztárcája is előkerült, amit az utcán hagyott el. Az ügyészség most önbíráskodással vádolja a testvéreket, akár 5 évre is börtönbe kerülhetnek. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.