Teszt a lelke mindennek? - Megjelent a Magyar7 idei harmadik száma
Ismét tartalmas és érdekes olvasnivalók sokaságát kínálja hetilapunk, amely természetesen részleteiben foglalkozik a koronavírus járvány hazai helyzetével, de sok más témával is.

Amilyen hirtelen felfutott a járvány, olyan hirtelen el is tűnhet – állítja Kun Ádám, az Ökológiai Kutatóközpont evolúcióbiológusa. A különös nevű tudományág szakembere a megszokottól más szemszögből járja körül a koronavírus témáját. A beszélgetést Pomichal Krisztián készítette.
Teszt a lelke mindennek – írja a hetilap közéleti-belpolitikai rovatának elemző cikkében Kolek Zsolt, aki azt járja körül, hogyan folytatódik a szlovák szappanopera: a végeérhetetlen tesztelés. Kövesdi Károly publicisztikai írása is az ország lehetetlen állapotával foglalkozik (A hely, ahol élünk).
Molnár Judit vezércikke (Európa nem mindenkié?) súlyos kérdéseket vet fel annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság ismét cserben hagyta az őshonos kisebbségeket. Németországban ezzel szemben nem történt semmi falrengető, épp csak megválasztották a CDU új elnökét – természetesen nem a legjobbat a jelöltek közül. Haják Szabó Mária cikkének címe: (Majdnem) minden marad a régiben. S még mindig külföld: Pomichal Krisztián cikke (Ránk is vár a 101-es szoba?) az elnöki hatalomból távozó Donald Trump elleni frontális támadást ismerteti. A demokraták (liberális baloldal) célpontja ugyanis nem pusztán maga a leköszönő elnök.
Centrumok, perifériák és egyéb zöldségek. Ezzel a címmel taglalja Matus Tibor a szlovák kormányzatra – de a felvidéki magyar vidékre is – váró gazdasági lehetőségeket és esetleges célokat. A gazdasági rovat másik cikkében Pék Pál ad gyakorlati útmutatót a hulladékgazdálkodás takarékosságára.
Nagy felháborodást váltott ki a szlovákiai társadalomban a kivételezettek körüli botrány. A soron kívüli oltás és a szabadon flangáló „urambátyámokról” szól Somogyi Szilárd cikke (Urambátyámék, avagy a felső 9000 országa). Fülöp Antal jegyzetének címe: Megint lesz egy pozsonyi csatánk. Öllös László a felvidéki magyar politikai képviseletről ír, meglehetősen új aspektusokat vetve fel. Írása vélhetően vitákat fog kiváltani, pedig a politológus felvetései megszívlelendők.
Popély Gyula történész a felvidéki magyarság „eredetéhez” nyúl vissza (Eltörölni a múlt emlékeit!), amikor az utódállami nacionalizmus rombolásával találta magát szembe. Hogyan kerülhetett egy magyarul nem tudó, egykori smeres politikus az érsekújvári könyvtár élére? Erről szól Száraz Dénesírása (Kétnyelvű intézmény egynyelvű igazgatója). Diplomata és politikus címmel olvashatjuk a lap kultúrtörténeti rovatában Lacza Tihamér írását.
A lap Tájaink rovatában a felvidéki régiók híreit találjuk. Zsebik Ildikó arról tudósít, hogy már Királyhelmecen is van Covid-osztály, míg Nagy-Miskó Ildikó Farkas Ivánt, az MKP Nyitra megyei frakcióvezetőjét kérdezte a következő EU-s költségvetési időszak lehetőségeiről. Agócs Szvorák Emese arról tudósít, hogy végre korszerűsítik a Zólyom–Kassa közötti vasútvonal néhány szakaszát. Legalábbis úgy tűnik per pillanat. A Besztercebányai Megyei Önkormányzat soha nem tapasztalt tempóra kapcsolt az útfelújításokkal – a magyarlakta járásokban is – tudjuk meg Virsinszky Tamástudósításából. Fábián Gergely pedig arról tudósít, hogy Rozsnyó városa elébe ment a kihívásnak, és a saját kézbe vette a hulladékkezelés ügyét.
Radi Anita cikke a szlovák főváros múltjáról szól, amelynek építészeti alakításában fontos szerepet játszottak egy magyar építésznek a tervei. Ezt egy nemrég megjelent könyv tárja fel, amely véget vet a hosszú elhallgatásnak. Bokor Klára Gróf Lajos történelemkutatóval készített beszélgetést, aki Érsekújvár történelmének egy időszakát gyűjtötte össze egy kiadványban. Tegyük élményszerűvé az idegen nyelvet! – állítja Bakos Adrienne tanár, akinek játékos idegennyelv-oktatási törekvéseit Szomolai Andrea mutatja be. Reczai Lilla pedig a jubiláló dunaszerdahelyi Vox Camerata kamarakórus vezetőjével beszélgetett.
A lap Kávézó rovatában Szilágyi Orsolya dietetikus tanácsait olvashatjuk arról, hogyan szabadulhatunk meg a fölösleges kilóktól anélkül, hogy sanyargatni kéne magunkat. Baán Szabó Ilona az almafa metszéséről ír ismertetőt, ennek a gyümölcsfának a metszése ugyanis télen időszerű.
Kenyeres Oszkár cikkét is olvashatjuk a hetilapban. A Hazajárók stábja egy gyergyói emléktúra feledhetetlen pillanatait idézi fel. Sztárok és a vakcina címmel közli a lap Rajkovics Péter cikkét az Életmód rovatban, nem hiányozhat Szabó B. Csilla receptje sem. Ezúttal egy egzotikus leves és az „örökzöld” pogácsa kerül az asztalra, míg Vas Gyula autós rovatában az egyik legszebb crossovert ismerhetjük meg.
Mérleget vont a magyar futball elmúlt évtizedének sikereiről Csányi Sándor, az MLSZ vezetője. A sportrovatban Rajkovics Péter írását olvashatjuk. Ugyancsak a magyar sport a témája Rajkovics György írásának is, aki az év legjobb magyar sportolóit mutatja be.
Természetesen ezúttal sem hiányozhat a lapból a heti tv-műsor és a sokak által kedveltkeresztrejtvény. A hetilap hátsó borítóján ezúttal Nádszeg monumentális Szent István-templomát találjuk.
Ne feledjék: ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják a felvidéki magyarok közéleti hetilapját, a Magyar7-et!