Szörnyű orvosi hiba az egyik pozsonyi kórházban: a jó szemét operálták ki egy betegnek, aki így megvakult
Ki gondolná, hogy a 21. században még előfordulhat olyasmi, hogy valakinek nem a beteg szervét, hanem az egészségeset távolítják el. Pedig éppen ez történt a pozsonyi ruzsinói kórházban, ahol egy páciensnek nem a beteg szemét távolították el. S így most mindkét szemét és látását elveszítette.

A műtétet, a TASR információi szerint, egy elismert és gyakorlott szemorvos végezte, aki azóta már nem dolgozik a betegellátásban.
A kórház a súlyos orvosi műhiba nyomán számos intézkedést hozott. Az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal is vizsgálódik az ominózus ügyben.
A kórház a pórul járt betegnek és családjának minden támogatást – egészségügyit, lelkit és szociális jellegűt – megad, hogy enyhítse a következmények súlyosságát.
– reagált Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője.
A balul elsült műtétet követően a kórház átképezte a szemklinika személyzetét.