Szökés az álomvilágba
Ez a címe az egykori kollégánk, Bokor Klára emlékére kiírt pályázat Legmeghatóbb történet díjjal jutalmazott munkájának, amelyet Fényes Csillag jeligével küldött be Bábindeli Nóra Köbölkútról.
Mindenkinek van a világról egy képe, ami attól kezdve alakul ki, miután megszülettél, amit a szüleid tanítottak neked, hogy „más fényben’’ lásd a világot. Ez minden gyermekkel így van, kiskorban minden csinos, színes és boldog. Viszont amint belépsz a „pubertáskorba” a szép kis álomvilágod megszűnik létezni, vagyis ezt mondják a nagyok.
Az apám születésemkor elvesztette élete szerelmét, de soha nem hibáztatott engem, inkább mesélte a kalandos történeteit anyáról, amíg el nem aludtam. Nemrég töltöttem be a tizenegyet, apa szerint kész hölgy vagyok, de én inkább csak arra tudok gondolni, hogy nemsokára az álomvilágom romba dől. Hiszen van egy titkom, egy nagyon nagy titkom, de ha elmondom, meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek! Rendben, de most jól figyelj, mert csak egyszer hallod. Én csak azért félek az álomvilágomtól, mert csak ott láthatom anyát. Anya az én álomvilágom főhőse, őt mesternek szólítja minden lény, és igen, jól értetted: lény! Vannak itt mágikus tárgyak, állatok, növények és emberek is, akik valami elképesztő erővel bírnak. Anyukám védelmezi őket a sötét erőktől. Ma este el kell búcsúznom. Nem tudom, hogy mi lesz, de a legjobban a reakciójuktól félek.
–Apa, megyek aludni!
Meg se vártam, hogy jó éjt kívánjon. Rohantam fel, gyorsan a pizsamába bújtam, megmostam a fogam, és befeküdtem az ágyamba. Szempillantás alatt már zuhantam is az álomvilágomba, Madnesszbe. Az egy falucska, ahol anyám, a „mester”. Mindenki úgy hívja, kivéve engem!
– ANYÚÚÚÚÚ! – kiáltottam, és már rohantam is feléje.
Éppen a varázsfáról szedte le az indigó gyümölcsöket.
– Valakinek jó a kedve, mi? – kérdezte anyu, és bezárt a karja biztonságába, de hirtelen megváltozott a szél, és beborult az ég.
A lények futottak felénk csurom vizesen, közölve velünk, hogy jönnek a sötét oldalról, és ha nem adjuk át anyu nyakláncát, akkor elpusztítják a falut az élőlényekkel. Anyu nem sokat gondolkozott, lekapta a nyakláncát, rám akasztotta, és egy csettintéssel visszaküldött a való világba. Még esélyem se volt, hogy elbúcsúzzam. Próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Csak a nyaklánc maradt, semmi más
Amint már mondtam, mindenkinek van a világról elképzelése, de talán egyik sem teljesen igaz, és csak akkor válik azzá, ha merünk hinni benne, alakítani a saját történetünket, a saját képzelőerőnket a saját meglátásunk és elképzeléseink szerint.
Szerző: Bábindeli Nóra
