2022. január 16., 16:17

Szlovéniai só-show (I.)

A sókereskedelem a történelmi Magyarország gazdasági életében a középkor óta jelentős szerepet játszott. Erdély bányái látták el az országot az éltető ásvánnyal, a tengeri sólepárlásról viszont kevesebb információ jutott el hozzánk.

parajdi bánya
Fotó: A szerző felvétele
A parajdi bánya

A sónak számtalan jelzője van, akinek bevételt hoz, az „fehér aranyként” emlegeti, azok szájából pedig, akik fokozottan ügyelnek az egészségükre, a „fehér halál” elnevezés is gyakran elhangzik.

A só a Bibliában számtalan helyen előfordul, hiszen Izrael földje bővelkedett az ásványi kincsben. Mózes könyvében olvasható, hogy a szent kenet készítésekor is felhasználták (2Móz 30). Jézus példabeszédét is idézhetjük: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Mt 5,13).

Magyar kirándulók Wieliczkában 1931-ben
Fotó:  Fortepan
Magyar kirándulók Wieliczkában 1931-ben

A sót ártó célra is lehetett használni, Karthágó földjét sóval hintették be a rómaiak, hogy az élet örökre megszűnjön az ellenséges földön. Az első világháború krónikása, Markovits Rodion a Szibériában játszódó Aranyvonat című könyvében írja le a sóhiányban megbetegedett hadifoglyok szenvedését.

Tény, hogy az életadó őselem nagyon fontos számunkra. A népi kultúrát is átszövi a nátrium-klorid, például amikor az öreg király megkérdezi lányaitól, hogy szeretik őt, különböző válaszok születnek: „Mint a galamb a tiszta búzát”, „Mint forró meleg nyárban a szellőt”, „Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót.” A harmadik, kissé vulgáris válaszon feldühödött király száműzi a legkisebb lányt, aki – némi kalandok után – meghívatja édesapját ebédre, amin minden étket sótlanul tálalnak fel. A happy endben természetesen a méltatlanul megbüntetett királykisasszony visszakerül az udvarba. A babonákban, s a közmondásokban is gyakorta bukkan fel a só, a „sóhivatal” elnevezés pedig igencsak negatívan jellemzi az adott közeget.

Sóvidék

Kedves élményeim között tartom számon vizitemet a wieliczkai sóbányában. Csak ment lefelé velünk a lift, csak ment a föld belsejébe, majd egy tündérpalota tárult elénk. Kősóból készült szobrok, kápolnák kötötték le a látogatót, s közben halk zene szólt. Nem csoda, hogy az ipari-kulturális együttes az UNESCO világörökségek listáján is elfoglalta méltó helyét.

Sólepárló
Fotó:  A szerző felvétele
Sólepárló

Ebben az évben két sót kitermelő tájra is ellátogathattam, Erdélyben megálltam Sóvidéken, az egykori só útján, ami a megélhetést is jelentette az itt élőknek. A székelyek ezért – kissé féltékenyen – az itt lakókat „sónyalóknak” nevezték. A parajdi bánya igazi kuriózum, két hatalmas futballpálya nagyságú termében légzőszervi betegségekben szenvedők gyógyulnak, s imádkozhatnak is a kis kápolnában, a gyerekeknek játszóteret alakítottak ki. Évekkel ezelőtt a régi József-bányába is elkalauzoltak, igazi élmény volt a mélységből feltekinteni a kéklő égre.

A konyhasó Magyarországra hagyományosan Erdélyből és az ausztriai bányákból érkezett, újabban azonban divattá vált a tengeri só használata.

Hattyú a sólepárlónál
Fotó:  A szerző felvétele

A só fogyasztásáról Magyarországon az egyik legnagyobb forgalmazótól, a Compex-só Kft.-től kaptam információt. E szerint a termék árát nagyban befolyásolja a szállítási költség, a magyarországi piaci fogyasztás kétharmadában a hagyományos, bányászott só, harmadában pedig az egyéb termékek (tengeri só, himalájai só) játszanak szerepet.

Sal nostrum, a lepárlótól a raktárokig

Az utóbbiak közül a tengeri só készítéséről Szlovéniában szereztem ismereteket. A tengerpart ékköve a régi velencei város, Piran. A festői település tengerészeti múzeumában külön kiállítás – Sal nostrum, a lepárlótól a raktárokig” – foglalkozott a sóval, mint a vidék egyik fontos termékével. 2015 nevezetes év a témában jártas régészek számára: ókori római sótárak romjai kerültek elő a föld rejtekéből az olaszországi Cerviában, s feltárták a csatornamedencéket, zsilipeket és rámpákat is. Ez volt az első olyan leletegyüttes, ami azt igazolta, hogy a Kr.e. 2–1. században már intenzív sókitermelés folyt ezen a vidéken.

Pirani metszet
Fotó:  Tengerészeti Múzeum, archív felvétel

Az első írásos emlék a pirani sókitermelésről 804-ből származik, az akkori időkben a szerzetesek végezték ezt a munkát. Piran 1274-ből való városi rendelete részletesen foglalkozik a sókitermeléssel és kereskedelemmel. A múzeumi tárlat igazán kedvet csinált, hogy ellátogassunk a várostól nem messze fekvő Sečovlje Salina Természetvédelmi Parkba. A kacskaringós út ligetek, olajfaültetvények között vezetett a horvát határhoz közel található nevezetességig, az idő pedig egyre melegebb lett. Egy katlanban fekszik a 750 hektáros telep, lepárlók sorakoztak rendben, ameddig a szem ellát. A kietlen vidéken egyedül a halofiták élnek meg, ezek a növények élőhelyükön a só koncentrációjához alkalmazkodtak, és e feltételek mellett tudnak szaporodni, fennmaradni. Nagy szerepük van, mert a lepárlók alján megkötik az iszapot, így az nem keveredik a tiszta sóval. Nagyon gazdag a környék madárvilága, az ornitológusok mintegy háromszáz fajt számoltak össze a vidéken, mi egy hattyúcsaládra bukkantunk, amelyet a turisták szorgalmasan etettek.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!